21. A parti I.

Josh kiszállt a limuzinból, hogy besegítsen. Nem mintha nem tudnék egyedül beszállni, csak hát túl udvarias. Meg, persze meg akart csókolni. Örültem neki - azt hiszem.
Még soha nem utaztam limuzinnal. Sokszor láttam már filmekben, képeken, de attól még teljesen elvoltam varázsolva.
- Ez most komoly, srácok? - hüledeztem, miután letudtuk a köszönést. Nevettek.
- Hát, ha a Union J-vel lógsz, ne is számíts rosszabbra - ugratott Jaymi.
Úgy látszik, senki sem vette túl komolyan, a "hozhattok partnert" dolgot. Csak én voltam ott plusz emberként, meg Olly. Rá is kérdeztem.
- Na, mi van? Miért nyomultok egyedül? - kérdeztem. Nem mertem George-ra nézni, így hát JJ-re meredtem.
- Én majd ott akarok becsajozni - vigyorodott el JJ. Valójában, vártam George válaszát, de nem mondott semmit.
- Emma, azt akartam kérd... - kezdte Josh, de George váratlanul félbeszakította.
- Nagyon csinos vagy - mondta, lágy hangon. Annyira meglepődtem, hogy mindent elfelejtve, rábámultam.
- Ööö. Köszönöm...George - mondtam elpirulva. Megrémültem, ahogy megláttam az arcát. Nem tudom, mire számítottam. Megvető tekintetre, vagy talán sértődött arcra? Mindenesetre, nem azt kaptam. Kedvesen mosolygott rám, mint aki komolyan gondolta, amit mondott.
- Tényleg, nagyon jól nézel ki - mosolygott Josh, majd hatalmas puszit nyomott az arcomra. Én George-on felejtettem a tekintetemet. Kinézett az ablakon, megmagyarázhatatlan arckifejezéssel. Utálom, amikor összezavar. Nagyon jó benne. Josh közelebb húzott magához.
Szerencsére Jaymi mentette a helyzetet. Végigénekelte az utat, hülyéskedett, így megmaradt a jó hangulat.
Amikor megérkeztünk, leesett az állam. Olyan házat én még nem láttam. Nem is ház volt, hanem egy szálloda, vagy nem is tudom. Josh karonfogva kísért be, a többiek jöttek utánunk.
Egy öltönyös férfi állt az ajtóban.
- Jó estét! - köszönt Josh udvariasan. Én próbáltam becsukni a számat.
- A Union J vagyunk - mondta Jaymi a hátunk mögül.
- Persze, persze - helyeselt a pasi. - Fáradjanak be - mutatott a bejárat felé.
Beléptünk a helységbe. Őszintén szólva, kicsit másra számítottam. Valami sznob partira, öltönyös vénemberekkel, és unatkozó X Factoros-okkal. De kellemesen csalódtam. Nem vagyok az a bulizós típus, de nagyon bejött a hely. Kicsit úgy nézett ki, mint egy ízlésesen megszervezett Sweet 16 buli. Egyből felfigyeltem egy csomó ismerős arcra, korábbi X Factor-okból. Láttam az idei győztest is, James Arthur-t, (egy igen csak rövid szoknyát viselő lánnyal társalgott). Nem vitte túlzásba a kiöltözést, ahogy a többiek sem. Csak egy ing volt rajta meg farmer. Kicsit túlzásnak tartottam a megjelenésemet, de most már mindegy. Igazából, a legrosszabb a ruha hossza volt. Állandóan lejjebb húzogattam. Utáltam a lábaimat. Igaz, hogy lefogytam valamennyire, de kövérek a combjaim és nem is értem, miért hagytam őket szabadon. Ezért nem érzem én jól magam a bulikon, már emlékszem.
- Mennyi ember - nyögtem fel.
- Nem bírod a tömeget? - kérdezte aggódva Josh.
- Nem. Az embereket nem bírom - fintorogtam. Zavartan nézett rám.
- Ugye, nem kell beszélgetnem velük? - kérdeztem, idegesen szoknyám alját csavargatva.
Josh megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Nem kell, ha ezt akarod. Csak, tapadj rám - kacsintott. Szótfogadtam.
 Mindenhová követtem őt, de a szememmel csak George-ot. Nem is figyeltem, hogy Josh kikkel állt le bájcsevegni, csak azt néztem, ahogy George fel-alá járkál egyedül, mint egy elveszett kiskutya. Néha megállították, de a társalgás soha nem tartott tovább húsz másodpercnél. Odaakartam menni hozzá, de az elég furán nézne ki, vagy nem?
- És, ki a kis hölgy? - eszméltem fel. Egy nagyon magas férfi nézett le rám, különös tekintettel. Nem tudom, miért, de egyáltalán nem volt szimpatikus. Rossz érzést keltett bennem. Lehet, tényleg csak paranoiás vagyok.
- Ő, itt Emma - karolt át még szorosabban Josh.
- Jó estét! - mosolyogtam udvariasan.
- Csak nem a barátnőd? - kérdezte a férfi összeráncolt szemöldökkel.
- De, a barátnőm - húzta ki magát büszkén a barátom.
- Komolyan? - kérdezte hitetlenkedve. Nem esett túl jól a hangneme. Olyan... lenéző volt. Miért ne lehetnék már Josh barátnője? Kikérem magamnak. Váratlanul szélesen elmosolyodott, és ismét Josh-hoz fordult.
- A többiek, jól mulatnak? - érdeklődött.
- Biztosra veszem - bólintott Josh.
- Szeretnélek bemutatni valakinek - mondta. - Ráérsz egy pillanatra? Elszakíthatlak a... barátnődtől? - mért végig megint.
Josh rám nézett, mintha a véleményemet kérdezné. Alig láthatóan bólintottam. Majdcsak elleszek valahogy, nem igaz?
- Hát, persze, Mr. Riley - mondta Josh, és elindult a "nagyfőnök" után. Kicsit rossz érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy visszakapom-e Josh-t egyben. Nem tehetek róla, kezdettől fogva unszimpatikus volt az alak.
Csak álltam egy helyben, mint egy rakás szerencsétlenség. Mit csináljak? Ismerkedjek? Vagy táncoljak, mint a többiek? Kutatni kezdtem a srácok után, de nem láttam őket sehol, George-ot is szem elől vesztettem. Egyből görcsölni kezdett a hasam. Elindultam az italos pult felé. Kicsit jobban megkedveltem a piát, mint kellett volna. Úgy döntöttem, legurítok valami könnyedet kezdésnek, de aztán mégis csak meggondoltam magam. Még csak az hiányozna, hogy megint becsiccsentsek. A végén olyat tennék, amit később tutira megbánnék. Így hát, csak álltam tovább egyedül. Észrevettem, ahogy JJ épp valami hosszú, szőke hajú lányt fűz. Ha jól láttam, elég nagy sikerrel. Halványan elmosolyodtam. Legalább ő jól érzi magát.
Valaki váratlanul megkopogtatta a vállamat.
- Nincs kedved táncolni? - hallottam az ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam, és a csokiszemek mosolyogtak vissza rám.
- Nem tudok táncolni - vallottam be.
- Én sem - vonta meg a vállát.
- Jól hangzik - mosolyodtam el én is. - Menjünk.
Elindultunk. Meglepett a viselkedése, túl kedves volt. Tartózkodó, persze. Beálltunk a többi táncoló pár közé. Egy pörgősebb szám ment, de nagyjából, ahogy megérkeztünk, mint egy varázsütésre, lassú következett. Magamban forgattam a szemem. Persze, ilyen is csak a mesében van - gondoltam. Reflexszerűen közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekam. Lassan lépegetni kezdtünk az ütemre - elég bénán. Kész röhej, hogy még lassúzni sem tudunk. Próbáltam nem csak a lábamra figyelni, hanem a szemébe nézni, de elég nehezen ment.
- Baj van? - kérdezte.
- Nem, dehogy. Csak koncentrálok - válaszoltam elpirulva. Nagy nehezen ránéztem, és hitetlenkedésem ellenére, még mindig mosolygott rám. Kicserélték az ufók, vagy mi? Legutóbb nem azt mondta, hogy inkább kerüljük el egymást? Még csak nem is magyarázkodott, szimplán csak ezt mondta.
- Nagyon tetszik a ruhád - mondta halkan, de meglepően határozottan. Közben pedig, megszokott módon az ajkát harapdálta. Remegni kezdett a térdem.
- Igen? - kérdeztem szégyenlősen. - Köszönöm. Te is jól nézel ki - próbáltam viszonozni a bókot.
Némán lassúztunk hosszú perceken keresztül, egymás szemébe nézve, egyre közelebb simulva a másikhoz. Keze egyre lejjebb csúszott a hátamon, miközben melegen mosolygott rám. Féltem, hogy elolvadok a végén. Hamar feleszméltem.
- George - kezdtem zavartan. - Hallottam, mi történt közted és Ella között - böktem ki. Mintha nem számított volna erre a kijelentésemre. Meglepettnek látszott. Egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról. Rögtön megbántam, hogy felhoztam a témát. Akartam, hogy mosolyogjon, mindennél jobban.
- Nos, igen - köhintett. - Josh mondta?
- Igen. Talán baj? - kérdeztem.
- Nem, dehogy. Úgyis megtudtad volna... előbb vagy utóbb.
- Ő most nincs itt? - néztem körbe.
- Ella? Nincs. Legalábbis, úgy tudom, nem tudott eljönni. Szerencsére - sóhajtotta. - Nem lenne jó most összefutni vele.
- Haragban váltatok el? - kérdeztem.
- Nem is tudom - folytatta ajkai harapdálását. Abba kéne ezt hagynia, nem bírom nem nézni.
- De, mégis mi a frász történt? Hiszen, olyan jól elvoltatok együtt. Azt hittem, komolyabb ez a dolog.
Fájdalmas arcot vágott. Csalódottat.
- Ne haragudj, hogy kérdezősködtem. Nem az én dolgom, sajnálom - mondtam, miután nem válaszolt.
- Nem, semmi gond. A helyzet az, hogy... szakított velem - bökte ki.
Fel nem tudtam fogni. Hogy szakíthat pont vele valaki? Én biztos nem lennék ilyen hülye. De, persze én szóba sem jöhetek, hiszen Josh barátnője vagyok.
- De, hát miért? - faggattam. Szörnyen kíváncsi voltam az okára, mert valamiért még mindig gyanakodtam.
- Ha én azt tudnám - vonogatta a vállát. Nem volt túl jó alakítás a részéről. Nem vettem be.
- George - emeltem magasba szemöldököm.
- Ööö. Azt mondta, hogy nem fog működni, mert... túl keveset vagyunk együtt.
- De - hápogtam -, hiszen még csak nem rég jöttetek össze. Te is elfoglalt vagy, ő is az. Nem értem - ráztam a fejem.
- Én sem - mondta, ezzel lezártnak tekintve a témát.
-Azért, ez furcsa - mondtam még, inkább csak magamnak.
Észre sem vettük, hogy közben már megint gyors szám ment, és körülöttünk mindenki vadul táncolt, mi meg totyogtunk, szép lassan, egymást átkarolva. Gyorsan szétrebbentünk.
- Azt hittem, már nem akarsz velem beszélni - szaladt ki a számon.
- Én is azt hittem - mosolyodott el.
- Mégis, mi változott? Mármint... azóta mi változott, hogy megismerkedtünk? - tereltem megint ide a témát. Nem értem, miért csinálom ezt. Hiszen, csak magamat kínzom. George újra szóba áll velem, sőt mi több, kedves, én meg az indokokat keresem. Tiszta hülye vagyok.
- Nem olyan sok minden, mint gondolod - mondta titokzatosan. Megelégeltem a rébuszokban beszélést.
- Ide figyelj! - emeltem fel megint a hangomat. Nem tűnt rémültnek, inkább úgy festett, mint aki nagyon jól mulat rajtam. Elgyengültem. - George, én... - hála Istennek, nem tudtam kimondani, akármi is jutott eszembe, mert Jolly táncolt mellénk.
- Nem láttátok Josh? - kérdezte Jaymi.
- Egy ideje nem - mondta George. - Tényleg, hova lett? -néztek mind rám.
- Izé... azzal a Mr. Riley-val ment el valahová. Azt mondta, beakar mutatni neki valakit.
- Rosszat sejtek - fintorodott el George.
- Miért? - rémültem meg.
- Tavaly előtt is volt egy... eset - mondta.
- Az Isten szerelmére, bökd már ki! - háborogtam.
- Arról én is hallottam - csapott a homlokára Jaymi. Olly-val csak álltunk, és néztünk.
- Tudod, előttünk két szériával a One Direction volt az egyik nagy szám - kezdte George.
- Éééés? - türelmetlenkedtem.
- Elég nagy szám - toldotta meg Jaymi.
- Szóval, amint látod, ez  parti eléggé... nos nem olyan, mint ahogy egy Mr. Riley -féle partit elképzelne az ember....
- Nem tudom, mire akarsz kilyukadni ezzel - mondtam őszintén.
- Ez egy, amolyan születésnapi buli is egyben. Mr. Riley lányaié. Tavaly előtt a 1D-t is meghívta a bulira, egyértelműen.
- Mint kiderült - folytatta Jaymi. - Az volt a hátsó szándéka, hogy egyik kedves lánya számára megszerezze valamelyik fiút. Melyiket is George, nem emlékszel?
- Hú, nem vagyok biztos benne. Zayn-t? Harry-t? Biztos, hogy kettejük közül valamelyiket.
- Ezzel arra céloztok, hogy esetleg ti...? - nem akartam elhinni.
- Nekem is megfordult a fejemben - nézett Jaymi George-ra. George bólintott.
- Elvileg, elég dilis a csaj. De, ez csak pletyka, szóval... - vonta meg a vállát George.
- Mit értetek az alatt, hogy megszerezni? Mégis hogyan? - kezdtem aggodalmaskodni.
- Hát.. nem tudni pontosan - mondta George.
- Nekem vannak ötleteim - vigyorodott el sötéten Jaymi. George szúrós szemmel nézett rá.
- Most mi van? - kérdezte Jaymi. - Elég gazdag... Ti látjátok egyáltalán ezt a helyet?
- Azt hiszem, jobb lesz, ha kiderítem a dolgot - mondtam. - Nem akarom megvárni a végkifejletet. Még akkor sem, ha csak rosszindulatú pletyka az egész.
- Mit akarsz csinálni? - ráncolta szemöldökét Jaymi.
- Megkeresem Josh-t - hadartam.
- Nem biztos, hogy jó ötlet - mondta halkan George.
- Tud magára vigyázni, ne aggódj - nevetett fel Jaymi.
- Veled menjek? - kérdezte George.
- Nem kell. Te csak maradj, és vigyázz a dilis csajokkal - mondtam, majd gyorsan elrohantam abba az irányba, amerre Josh-t távozni láttam.
Eléggé nagy volt az épület, szóval kissé elveszettnek éreztem magam. Talán, nem kellett volna visszautasítanom George-ot, de már így is úgy éreztem, túl sokat engedtem meg magamnak, vele kapcsolatban. Nem voltam benne biztos, hogy az jobbra, vagy balra kanyarodtak Mr. Riley-val. Megérzéseimre hallgatva, jobbra indultam el. Egy hatalmas folyosón találtam magam. Valahonnan olyan ismerős volt, de nem jutott eszembe, honnan.
Sok-sok ajtó sorakozott egymás mellett. Komolyan mondom, mint egy szálloda. Ahogy egyre beljebb hatoltam az épületben, úgy fogyatkoztak a vendégek, végül teljesen egymagam voltam. Szörnyen fájt a magassarkúban a lábam, alig bírtam lépkedni. Próbáltam igyekezni, de gátolt benne az a hülye cipő. Hirtelen felindulásból lekaptam őket, és a kezemben vittem tovább. Máris jobb lett. Néma csend volt a folyosón, csak szívem felgyorsult verését hallottam. Pár pillanattal később hangos veszekedésre lettem figyelmes. Az egyik ajtó mögül jött. Közelebb léptem. Egy nagyon is ismerős, és egy teljesen ismeretlen hangot hallottam.
- Nem érted? Kell nekem! - hallottam a sipítozást.
- Cece, értsd meg, nem tehetek semmit! - mondta az ismerős hang.
- De Apa! Ha nem lehet az enyém, nincs értelme az életemnek - mondta hisztérikusan a lány.
- Ne csináld ezt! Mondom, beszéltem vele, de van barátnője. Hisz, neked is mondta - nyugtatgatta lányát Mr. Riley.
- Azt hiszed, érdekel valami hibbant csaj? Mit tud, amit én nem? Bármikor lekörözöm - kiabálta Cece.
- Veled nem lehet vitatkozni! - dörögte Mr. Riley.
- Akarom, és KÉSZ!
- De, érts meg...
- Van pénzed, nem? Használd - dühöngött a lány.
Nem hittem a fülemnek. Hogy mondhat valaki ilyeneket? Megáll az eszem. Álmodom, vagy mi?
- Na jó, ha nem segítesz, majd megoldom egyedül. De, csak hogy tudd, UTÁLLAK! - kiabálta az őrült lány.
Éreztem, hogy nincs tovább maradásom, ezért gyorsan elillantam. Meg kell találnom Josh-t, minél hamarabb, hogy eltűnhessünk innen. Ez csak valami rossz vicc lehet.
Megindultam visszafelé a folyosón, amerről jöttem. Olyan mélyen merültem gondolataimba, hogy véletlenül beleütköztem valakibe.
- Ella? - néztem zavartan.
- Hát te? - kérdezte, nem túl kedves hangon.
- Azt hittem, nem tudsz eljönni - mondtam értetlenül. Olyan különös arcot vágott. Rosszul kezdtem érezni magam.
- Még van képed idejönni? - villámokat szórt a szeme.
- Tessék? - döbbentem le.
- Hogy lehetsz ilyen kétszínű? Azt hittem, jóban vagyunk - mondta dühösen. Teljesen elveszítettem a fonalat.
- Remélem jól megvagytok - mondta gyűlölködve.
- Igen, jól - mondtam. Valamiért - ki tudja, miért - , úgy éreztem, ő nem Josh-ról beszél, mint én.- De te miért szakítottál George-dzsal? - szegeztem neki a kérdést.
- Ó - nevetett fel gúnyosan. - Szóval neked ezt mondta? Hát, ez jó!
- Ella, mi van? - érintettem meg a vállát, mire ő durván ellökte kezemet.
- Mi az, hogy mi van? Nem szakítottam George-dzsal, ne játszd a hülyét. Sőt, inkább menj is innen. Nem akarlak látni - mondta könnyes szemekkel.
Ledermedten álltam, értetlenül.
- Akkor majd én - mondta, és elviharzott...