22. A parti II.

Egy darabig még néztem távolodó alakja után. Ella nem szakított George-dzsal? Tudtam! Megmondtam! De, akkor meg mi történt? Meg kell keresnem George-ot. Nem! A barátomat kell megtalálnom. Igen, Josh után indultam.El kell innen tűnnünk, rossz előérzetem van. Ahogy visszaértem a nagyterembe, megrémültem. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen sokan vannak. Utálom a tömeget. A fiúk után kutattam szememmel. Senki sehol, hiába forogtam körbe-körbe. Mi a franc, itt hagytak? Az nem lehet. JJ-t nem láttam a bárpultnál, ahol legutóbb álldogált azzal a lánnyal. Jolly sem táncolt, és George is felszívódott. És Josh? Mégis hová tűnt? Mr. Riley-val ment el, akit megtaláltam, de Josh-t nem láttam visszajönni. Nem szívódhatott fel. Tovább kell keresnem. Talán, a másik folyosóra kellett volna befordulnom, balra. Egy próbát megér. Ha lehet, ez a folyosó még kihaltabb volt, mint a másik. Mondjuk, nem csoda, hogy üres volt. Mindenki a nagyteremben bulizott, Mr. Riley pedig a túloldalon van a lányával. Josh csak ide menekülhetett. Amikor nem találtam senkit, már hosszú percek óta, meguntam a sétálgatást. Elkezdtem benyitogatni az összes ajtón. Sok zárva volt közülük. Csak néhány mosdót meg vendégszobát találtam, semmi érdekes. A folyosó kettévált. Mehettem tovább egyenesen, van felmehettem volna egy hosszú lépcsőn. Nem akartam letérni az útról, úgyhogy nem másztam fel az emeletre. Pár perc múlva zsákutcába kerültem. Mégis csak lépcsőznöm kellett volna. Ajtónyikorgást hallottam a hátam mögött. Ez biztos Josh.
- Segíthetek?
Nem mondanám, hogy hallottam már ugyanezt a hangot, de valahonnan mégis nagyon ismerős volt. Hátrafordultam.
- Keresek valakit - mondtam, egyenesen a gyönyörű szőke lány szemébe.
- Mindenki a nagyteremben van, gondolom - mondta unottan. Meglátva fancsali képemet, elmosolyodott.
- De, ha elmondod, kit keresel, segíthetek. Elég jól ismerem a házat.
- Köszönöm - mosolyodtam el én is. Nagyon szimpatikus volt, csak a hangja volt zavaró egy kicsit. Valamiért rossz embert társítottam hozzá, pedig róla sütött, hogy nagyon kedves.
- Julie vagyok - mondta barátságosan.
- Én meg Emma - mutatkoztam be.
- Akcentusod van - állapította meg. - Még nem hallottam ilyet. Nem ez az anyanyelved, ugye?
- Nem - ráztam meg a fejem. - Magyar vagyok.
- Tényleg? Amúgy, nem olyan észrevehető, sok helyen átvetted az itteni akcentust, csak én érzékeny vagyok az ilyesmire.
- Értem - bólintottam.
- Szóval, kit is keresünk? - kérdezte magasba emelve szemöldökét. Furcsálltam, hogy csak egy egyszerű farmer volt rajta, meg egy lila top. Hogyhogy nem bulizik ő is kint, valami elegáns cuccban?
- A barátomat.
- Elhagytad? - nevetett fel. - Nem jó jel. Főleg, ha helyes - mondta halkan, talán nem is nekem szánta.
- A házigazdával ment el valahová, aki közben előkerült, Josh viszont nem.
- Josh? - pislogott párat hatalmas szempilláival. Semmi sminket nem viselt, a haja is csak laza fonatban omlott vállára. Elképesztően szép volt. Úgy éreztem magam mellette, mint egy ogre.
- Igen, Josh Cuthbert.
- Abból a... fiúbandából, nem? - kérdezte gondolkodva.
- Aha - bólintottam. Kicsit különösnek tartottam, hogy "abból a fiúbandából"-ként emlegette a Union J-t. Hiszen ez egy X Factor parti, vagy mi a szösz.
- Gyere velem, meglátom, mit tehetek - ragadott karon.
- Köszi - mormoltam.
- Szóval, te vagy a barátnője? - kérdezte izgatottan. Nem is tudom, mintha kárörvendő arcot vágott volna egy pillanatra. Furcsa mosolyra húzódott a szája.
- Igen. Miért kérdezed? - néztem rá zavartan, miközben olyan mellékfolyosókra vezetett, amiket észre sem vettem.
- Csak érdekelt. Azt hittem, szingli.
- Hát, nem rég óta járunk, nem vertük nagy dobra - mondtam zavartan.
- Hú, nem csodálom - bólogatott egyetértően. - Nagyon sok a dilis ember. Nem kell mindenről tudniuk.
- Egyetértek - mosolyodtam el. Különös gondolat férkőzött a fejembe.
- Egyből elhitted - mondtam.
- Mit? - kérdezte zavartan, miközben egy ajtó kilincsével bénázott.
- Hát, hogy a barátnője vagyok egy híres fiúbanda egyik tagjának. Pedig nincs bizonyítékom.
- Jézusom - nevetett fel. - Ilyeneken agyalsz? Ne aggódj emiatt. Miért ne hinném el? Mi okod lenne hazudni erről, pont nekem?
- Igaz - gondolkoztam el. Tetszett, ahogy gondolkodott. Nagyon szimpatikus lány.
- Kérdezhetek valamit? - néztem rá.
- Aha - bólintott.
- Honnan ismered ilyen jól a házat?
- Itt lakom - jött az egyszerű válasz.
Az nem lehet. Hiszen. Akkor. Ő. Mr. Riley lánya lehet csak. Ki más? Még a hangja is olyan, mint amilyen azé a Cece-é. De, ő itt Julie. Nem értem. Mondjuk, két lánya is lehet Mr. Riley-nak. Bár, azon sem lennék meglepődve, ha ő csak valami itt dolgozó szobalány lenne, vagy ilyesmi.
- Akkor miért nem bulizol kint? - értetlenkedtem.
- Te sem bulizol kint - vonta meg a vállát.
- Jó, de...
- Nem nekem való. Túl sok az ember. Pláne a híres ember. Arrogáns pénzlesők.
- Josh nem arrogáns pénzleső - néztem rá megrökönyödve.
- Az lehet - vont vállat. - Még. Nagyon sok mindent láttam már. Mindegyik csak hízelegni tud.
Nem tudom elképzelni, milyen fejet vághattam.
- Bocsáss meg, nem úgy gondoltam. Nem akarok általánosítani, csak tényleg túl sokat láttam már. De nem csak ezért nem megyek ki. Utálom a rövid szoknyákat meg a magassarkúkat. Hogy tudsz ebben megmaradni? - mutatott végig szerelésemen.
Szeretem a csinos ruhákat és a szép cipőket, de sokszor feszengek bennük.
- Hát - hümmögtem. - Elég kényelmetlen. De, ez az elvárás.
- Mindig megakarsz felelni az elvárásoknak? - kérdezte.
Elbizonytalanodtam. Az egész lány olyan... elbizonytalanító volt. Olyan könnyedén tudott feltenni olyan kérdéseket, amiktől kényelmetlenül éreztem magam, egészen elképesztő. Nem tudtam, mit válaszoljak.
- Na jó - sóhajtott fel váratlanul. - Itt nincs.Az emeletre tuti nem ment fel, hacsak nem tévedt el, de nem hiszem. Biztos, hogy jól megnézted odakint?
- Aha. De lehet, hogy pont elkerültük egymást. Vissza kéne mennem.
- Jó ötlet, biztos ott lesz. Én is megyek, megkeresem Apát, aztán visszabújok a szobámba.
Elindultunk a nagyterem felé. Amikor megérkeztünk rögtön megláttam George-ot.
- Ó, ott az egyik barátom - mondtam megkönnyebbülten.
- Szuper, akkor biztos a pasid is meglesz. Örülök, hogy megismertelek, Emma - mosolygott.
- Én is - bólintottam. - És köszönöm a segítséget, Julie.
- Nem tesz semmit - legyintett. - Menj csak, az a barát már nagyon vár téged - biccentett George felé, aki valóban nagyon nézett minket.
- Szia, Julie - köszöntem el. Intett válaszképp. Visszasétáltam George-hoz.
- Hol voltál ennyi ideig? - húzott magához rémülten.Pár pillanatig szorított, majd zavartan hátrébb lépett. Észre sem vettem, hogy vagy negyven percig távol voltam.
- Már azt hittem, téged is elnyelt a föld, vagy valami bajod esett. Megtaláltad Josh-t?
- Még nem jött vissza? A francba! - nyöszörögtem.
- Mi történt? Zaklatottnak tűnsz - mondta aggódva.
- Josh kerestem, amikor...
- Amikor mi? - türelmetlenkedett.
- Amikor meghallottam, Mr. Riley-t és a lányát veszekedni.
- És?
Éreztem, hogy pillanatokon belül elbőgöm magam. Nem tudom, mi zaklatott fel ennyire.
- Josh-ról beszéltek. A lány, Cece, megakarja szerezni magának. Azt mondta, hogy bármikor leköröz engem.
- Micsoda? - kérdezte elképedve.
- Jól hallottad. Aztán, elindultam, hogy tovább keressem Josh-t, de sehol sem találtam. Aztán az a lány, Julie segített, de hiába.
- Lány? Milyen lány? - ráncolta homlokát.
- Aki ott állt mellettem. A szőke
- Nem figyeltem - vallotta be elvörösödve.
- Meg kell keresnünk Josh-t. Nem akarom, hogy az az őrült csaj akár csak megkörnyékezze - mondtam határozottan.
- Engem is megtalált egy elég rámenős- húzta el a száját. - Vagy tíz percig próbált felszedni, de lekoptattam - sütötte le szemét, ismét pirulva. Most erre mit mondjak? Az egy dolog, hogy a mondat hallatán majdnem kiugrott a szívem, de más dolgom volt. Josh-t kell megtalálnom.
- Mondtam, hogy vigyázz magadra - adtam csak ennyit válaszként. - Most megyek, megkeresem Josh-t. Később még beszélni akarok veled - mondtam, amikor eszembe jutott az Ella eset. Elindultam, de George követett
- Had menjek veled, nem akarok megint egyedül maradni, Jaymi-ék leléptek valahová.
Csak forgattam a szemem, nem álltam meg, de nem is mondtam neki, hogy ne jöjjön, úgyhogy a hátam mögött lépkedett tovább. Határozott mozdulatokkal haladtam az egyik rejtett folyosó irányába, amit Julie mutatott. George közben mellém ért, felvette a tempómat.
- Mit akartál mondani? - kérdezte mosolyogva.
- Találkoztam az este Ellával...
Egy pillanatra megtorpant, de nem hagyta, hogy túl messze jussak.
- Itt volt? De hát...
- Igen itt, és beszéltem is vele - folytattam vészjóslóan, miközben egy kisebb terem bejárata felé tartottam, ahonnan zene hallatszott ki.
- És... - nyelt egyet. - Mit mondott?
- Á, semmit, csak az időjárásról fecsegtünk, meg körömlakkokról, ja és, hogy milyen kétszínű vagyok, és az is szóba került, hogy nem is szakított veled valójában... - mondtam ingerülten. Nem tudom, hogy azért voltam-e dühös, mert George átvert, vagy mert nem találtam Josh-t.
- Kétszínűnek nevezett? - kérdezte szomorúan.
- Meg ilyesmiknek, de nem emlékszem mindenre. Kicsit lesokkolt a dolog.
- Sajnálom - mondta halkan. - De, megtudom magyarázni...
- Ebben biztos voltam - sóhajtottam fel.
- Jó is, hogy ez szóba került, mert én is akartam veled beszélni. Ellával tényleg nem úgy történt, ahogy mondtam, de mindennek van magyarázata. Olyan rég próbálom már ez elmondani, de egyszerűen sosincs rá...
Valószínűleg George-ba is az fojtotta a szót, ami belém a levegőt. Megtaláltuk Josh-t. A kis teremben állt, egy félreeső részben és egy gyönyörű, hosszú szőke hajú lánnyal csókolózott... Julie?