24. A vendég

Na, jó. Össze kell szednem magam. Nehéz lesz. Át kell gondolnom a dolgokat. Josh megcsalt - nagy valószínűséggel -, ami elég rossz. Lett egy új barátom, Julie, ami jó. Mindenki Josh mellett állt ki, amin nem lepődök meg, hiszen a barátjuk, bandatag, én meg senki. Na, de George? Eltökéltem, hogy nem beszélek még egyikőjükkel sem, egy jó darabig, de sajnos túl kíváncsi vagyok. Muszáj felhívnom George-ot. Remélem nem komoly, hogy haragszik Josh-ra, miattam. Ha valamit nem akartam, akkor az közéjük állni. Jaj, Istenem! Mit kombinálok? Felhívom George-ot, eldöntöttem.
Sokáig kicsöngött, de végül felvette, elégedett hangon szólt bele.
- Tudtam, hogy felfogsz hívni - kuncogott.
- Ó, igeeen? - kaptam fel a vizet egyből, nem tudom, miért. - Csak hogy tudd, azért hívtalak, mert magyarázattal tartozol.
- Ha Josh-ról akarsz kérdezni, nem szolgálhatok semmiféle válasszal.
- Ööö - nyögtem döbbenten. Nem ezt a választ vártam. - Nem is róla akartam kérdeni - hazudtam.
- Remek. Akkor, mi lenne, ha a beszélgetést nem telefonon folytatnánk? - kérdezte magabiztosan. Hogy lehet mégis ilyen magabiztosan kérdezni?
- Nem is tudom, én... - próbáltam kikeveredni a közeledő slamasztikából.
- Gyere le - utasított.
- Hová? - kérdeztem zavartan.
- A ház elé - kuncogott.
- Mi? Hogy... - értetlenkedtem, de hiába. Letette.
Gyanakodva lementem a földszintre. Olyannyira siettem, hogy elfelejtettem átöltözni. Senki nem volt lent. Tibi nyilván dolgozik, Susan meg biztos elment valahová Georgey-val.
"A ház elé." Rendben. Az lábtörlő mellé helyezett papucsomba bújtam, majd kinyitottam az ajtót. Nem hittem a szememnek.
- Hű, csini vagy - nézett rám George hatalmas szemekkel.
- Jesszusom! - sikoltottam fel és ugrottam be az ajtó mögé. Egy szál pólóban álltam ki elé.. Hosszú pólókban szeretek a legjobban aludni. Azon kívül csak egy bugyi volt rajtam, - ami jó, hogy nem látszott, mert kiselefántok voltak rajta meg egy masni. Nem túl szexi...
- Előjöhetsz - kuncogott. - Nem lesek.
- Mégis mi a francot csinálsz itt? - sipítoztam még mindig az ajtó mögül. - Azt ne mond, hogy itt dekkolsz hajnal óta.
- Atyaég. Miket nem feltételezel rólam - vigyorgott.
Óvatosan előmásztam az ajtó takarásából.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem csípőre tett kézzel. - Én csak azért hívtalak, mert kíváncsivá tettél.
- Tényleg? - pislogott rám, ajkát harapdálva.
- Geooorge - forgattam a szemem. - Ha tovább húzod az időt, esküszöm bemegyek.
- Esetleg, behívnál engem is? - kérdezte, kiskutyaszemekkel.
- Izé - nyögtem. - Mi vagy te, vámpír?
Elég gyenge vicc volt, de azért csak nevetett rajta.
- Vagy zavarnék? Itthon vannak a nagybátyádék? - kukkantott be a hátam mögött.
- Nem, egyedül vagyok. Hmm - hezitáltam. - Jó, persze. Gyere csak.
- Szuper - mosolyodott el.
Ezt most mire mondta? Hogy szuper, hogy bejöhet, vagy szuper, hogy csak kettesben leszünk? Félek.
Leültettem a nappaliban, a kanapéra.
- Tudnál várni egy pár percet, amíg magamra kapok valamit? - kérdeztem. Bólintott.
- De siess! - mosolygott.
Felszaladtam a szobámba, hármasával vettem a lépcsőfokokat. Majdnem elnyaltam. Ahogy beléptem, hasra estem valami ruhában.
- Ez jó is lesz - mondtam, felkapva a felsőt. Egy dögunalmas póló volt. Kerítettem mellé egy farmert. Csak kifésültem a hajam, még fogat sem mostam - rossz lány vagyok. Valamiért úgy éreztem, nem szabad jól kinéznem - már amennyire ez lehetséges.
Hivatalosan még nem szakítottunk Josh-sal - jutott eszembe. Próbáltam ezt észben tartani.
Visszamentem a nappaliba. George nem a kanapén ült, hanem a falon függő fotókat nézegette, kicsit kidugott nyelvvel. Az unokaöcsém is így csinál, amikor nagyon koncentrál. Elmosolyodtam. Olyan furcsa látványt nyújtott. George Shelley, a nagybátyámék nappalijában, valószínűleg az én gyerekkori meztelen képemet nézi. Nem értem, Tibinek miért kellett azt is kiraknia.
- Ők kik? - kérdezte.
- Ő - mutattam rá Tibire - a nagybátyám. Csak itt még sok haja volt - nevettem. - A másik képen a kisbaba pedig Georgey, az unokaöcsém.
- Nahát, szia Georgey! - integetett a képnek. Elmosolyodtam. Elindult a meztelen fotóm irányában. Megragadtam a karját és megfordítottam.
- Ó, arra semmi látnivaló - nevettem idegesen, a kanapé felé terelgetve George-ot. - Beszélni akartál. Nos, itt vagyok - ültünk le, egymással szembefordulva.
- Tudom, hogy nagyon érdekel, mi volt tegnap, ne is tagadd - vonta fel szemöldökét. - Látom az arcodon.
- Azt mondtad, úgy sem tudsz semmit - mondtam kicsit sértődötten.
- Annyit azért igen, hogy rám számíthatsz - mondta lágyan.
Nem akartam hinni a fülemnek. Ránéztem. Olyan kedvesen mosolygott rám, mint legelőször. Amikor odaadta kihűlt kávéját. A legfinomabb kávé, amit valaha ittam. Elérzékenyültem az emlékektől. Nem is volt olyan régen. Alig három hete. Mégis, milyen messzinek tűnik. Olyan sok minden történt. Én meg lemaradtam valahol, és most csak sodornak az események. Csak próbálom a víz felett tartani a fejem. Érzem, hogy megfogok fulladni.
- Nem beszéltem Josh-sal - mondta. - Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt tette veled. Én soha...
Elhallgatott.
- Tudod - sóhajtottam -, talán tényleg én értettem félre valamit.
- Jaj, ne kezd már te is ezt! - háborodott fel George. - Lehet, hogy Jaymi-ék ezt beveszik, de könyörgöm... Túl átlátszó.
- Josh nem mondta el neked a "magyarázatát"? - érdeklődtem. Valóban majd meghaltam, hogy megtudjam.
- Azt hiszed, meghallgattam? - ráncolta homlokát. - Szinte rögtön utánad leléptem én is.
- Kérlek, George! Ne csináld. Neked nem ártott semmit Josh. Nem akarom, hogy miattam összevesszetek. Nem haragszom meg, ha mellé állsz. A barátod. A legjobb. Az, hogy nekem most problémám van vele, az rád, JJ-re és Jaymi-re nem vonatkozik - tettem vállára kezemet.
- Az mellé állok, ahol az igazságot érzem - mondta dacosan.
- Jaj, te becsület bajnoka - mosolyodtam el. - Szerintem hülyeséget csinálsz, de... nagyon jól esik. Köszönöm - mondtam lágyan és váratlanul átöleltem. Szorosan karoltam át, mint akkor a vidámparkban. Először csak ült mozdulatlanul, de aztán ő is megölelt, arcát a hajamba fúrva. Pirulva engedtem el, és ültem vissza a helyemre.
- Úgy örülök, hogy megint így vagyunk... - suttogtam szégyenlősen.
- Hogy? - harapdálta alsó ajkát. Eddig mindig nevettem, amikor a "hasban repkedő pillangók"-ról hallottam- Nos, annyira mégsem vicces...
- Hát, így jóban. Mint legelőször. Hiányzott.
- Nekem is.
Pár pillanat némaság következett. George törte meg csendet.
- Úgy tudtam - sóhajtott.
- Mit? - kérdeztem, még mindig elkábulva.
- Hogy Josh elszúrja. Túlságosan szereti a lányokat. Először féltettelek, talán feltűnt neked is. De, aztán lenyugodtam, mert láttam, hogy nagyon jól kijöttök, és amióta veled van, rá sem néz másik csajra. Csalódtam. Ez a legrosszabb.
- Nem olyan tragikus ez. Vagyis, az, mert eléggé szomorú vagyok. Tudod... - haboztam. - Ő volt a legelső barátom.
Éreztem, hogy mindjárt kifurakodik egy könnycsepp. Abba kéne hagynom, annyit bőgök, mint egy csecsemő.
- Komolyan? - nézett rám őszinte csodálkozással.
- Haha, nem vagyok túl kelendő - nevettem kínosan.- Mindenesetre, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a végkimenetel.
Egyetértően bólogatott.
- Nem lehet ez a vége - kaptam fel a fejem hirtelen. Nem akartam, hogy így legyen. - Akárhogy is van, beszélnem kell Josh-sal.
- Emma - ráncolta vészjóslóan homlokát.
- Nem, George. Meg kell hallgatnom. Ennyivel tartozom neki, és kész.
- De... Csak teletömi majd a fejedet mindenfélével. Te is tudod, hogy eléggé befolyásolható vagy, és..
- Hé - csattantam fel.
- Ez az igazság. Talán nem látszik, de Josh meg remekül tud manipulálni. Nem hagyhatom, hogy megint beleess a csapdájába. Majd én beszélek vele. Elég jól ismerem. Amint kiderítettem neked, amit akartál, elmondom majd, jó?
- Ne is tudom, George. Talán, jobb lenne, ha én beszélnék vele.
- Emma, kérlek - nézett rám. Olyan volt a szeme, mint egy forró, csokoládéörvény. Na, ebbe szívesen belefulladtam volna. - Bízz bennem.
Nagyot sóhajtottam.
- Rendben van - adtam be a derekam. -Mit gondolsz, mikor tudnál vele beszélni?
- Talán holnap. Igen. Elvileg együtt ebédelünk a menedzserünkkel. Valami fontosat akar velünk közölni.
- Remek. De, addig nem is találkoztok? - kérdeztem.
- Hát, úgy volt, hogy ma délután csinálunk valamit, de nincs kedvem. Félek, hogy olyat mondanék, amit később megbánnék.
- Szerintem el kéne menned - mondtam, de amikor megláttam, hogy szóra nyitná száját, folytattam: - De, te tudod. Akkor, mit csinálsz ma?
Ajaj. Ez eléggé úgy hangozott, mint valami randi-ajánlat. Nem. Nem. Nem szabad.
- Semmit - mondta szomorúan. - Felakartam hívni a barátaimat, tudod, még az X Factor előttről, de senki nem veszi fel. Biztos nem érnek rá.
Annyira megsajnáltam. Itt van ez az imádnivaló kismajom, és senki nem akar játszani vele.
- Valójában, a mai napra én csak bőgést és önsajnálatot terveztem, meg némi duzzogást. Csatlakozhatsz - haboztam. - Vagy, esetleg... csinálhatunk valami mást is.
- Remek lenne - csillant fel a szeme...