29. Magyarázatok

Josh ajkai erőszakosan tapadtak az enyémekhez. Amint feleszmélten, durván ellöktem magamtól.
- MIT KERESEL ITT?? - harsogtam. Hangom belengte az egész teret.
- Érted jöttem - próbált újra magához ölelni, de nem hagytam magam. - Nem hagyhatom, hogy elmenj!
- Még szép, hogy hagyhatod! - förmedtem rá. - Még mindig nem állok szóba veled, ha nem tudnád! - fontam össze karjaimat.
- Most is azt csinálod - mosolyodott el, cseppet sem kétségbeesve. Inkább úgy nézett ki, mint aki nagyon biztos a dolgában. Ez felbosszantott. Utáltam, amikor valaki lovagolt a szavaimon.
- Ne legyél már gyerekes! - morogtam.
- Nem tudom, ki az, aki duzzogva, összefont karokkal, majdhogynem rám nyújtja a nyelvét - mondta. Remekül szórakozott. George, eközben némán ácsorgott Josh háta mögött, cipőjét tanulmányozva.
- Teee! - mondtam a haragtól eltorzult hangon. Odaléptem George-hoz, és erővel megragadtam pólója nyakát.
- Megígérted! - sziszegtem. - Azt hittem bízhatok benned!
George nem mondott semmit, csendesen tűrte a terrort. Josh lépett közbe.
- Hé, Popey! - mondta, miközben lefejette öklömet George felsőjéről. - Nem tudtam, hogy ilyen kis agresszív vagy. Emma, hallod? Hagyd már, hé!
Vergődtem a karjai között. Nem tudom, mi ütött belém. Még soha nem bosszantottam így fel magam. Talán az lehetett az oka, hogy elárulva éreztem magam. Ami igaz is volt! Az utolsó ember, akiben még bíztam, semmibe vette a kérésemet. Hátba döfött. Csak egy dolgot kértem. Ne mondja el Josh-nak. Erre mit csinál? Rohan Josh-hoz, hogy elmondja neki, elakarok menni. Szép, mondhatom. Pár pillanat múlva lenyugodtam, visszanyertem önmagamat, és újra Josh szemébe néztem.
- Nem tudod megakadályozni, hogy elmenjek! - makacskodtam továbbra is.
- Dehogynem! - mosolygott. - Csak az alkalmat kerestem, hogy beszélhessek veled! Nem voltál hajlandó válaszolni az üzeneteimre, a hívásaimra, a házadból nem jöttél elő. Még szerencse, hogy George-nak megjött az esze, újra szóba állt velem, és elmondta, mire készülsz.
Kicsit meglepődtem, de nem bírtam levetkőzni szúrós modoromat.
- Micsoda mázli - gúnyolódtam, szigorúan George-ra meredve.
- Emma, csak kérlek, hallgass meg - nézett rám Josh, könyörögve. Nem félt bevetni csodaszép kék szemeit.
- NEM! - nyüszítettem. - Mennem kell! Elmegy a gépem! - hadonásztam repülőjegyemmel. Josh egy mozdulattal kitépte a kezemből, és három darabra szakította szét. Tátott szájjal meredtem a földre hulló maradványokra. Elképedve, és elnémulva pislogtam Josh-ra.
- Majd kapsz másikat, ha eljön az ideje - dörzsölgette össze kezét, mint aki jól végezte dolgát.
- MEGŐRÜLTÉL?? - kiáltoztam.
- Kisasszony?! - hallottam egy türelmetlen őr hangját. Jegy nélkül már értelme sincs bemennem - zsörtölődtem magamban.
- Meghallgatnál végre? - kérdezte Josh, kizökkentve gondolatmenetemből.
- Van más választásom? - adtam meg magam. Ugyanakkor, elhatároztam, hogy nem dőlök be semmi ócska trükknek. Ezúttal nem.
- Remek - mosolygott. - A múltkor, a bulin, nem az történt, aminek hitted.
- Ja, persze - forgattam a szememet. George továbbra is csak állt, tőlem tisztes távolságban, és nem szólt semmit. Mire várt?
- Azt ígérted, meghallgatsz - juttatta eszembe Josh. Bólintottam, tudtára adva, hogy befogom.
- Szóval, amikor Mr. Riley elhívott magával, még nem sejtettem semmit. Gyanútlanul kezdtem el beszélgetni vele. A banda ügyeiről faggatott, és igen csak jó ajánlatokat tett. Először nem értettem, miért tenne nekem, nekünk, ilyen hatalmas szívességet. Azt mondta, tízszer, sőt, akár százszor sikeresebbé tehet minket, mint amilyenek most vagyunk, vagy valaha is leszünk. Persze, hogy felcsillant a szemem. Kivel lett volna másképp? Körbe sétáltuk a hatalmas házát, közben üzletről folyt a szó. Nagyon udvarias volt, meg mézes-mázas. Már akkor gyanakodnom kellett volna. Ah, most már nem tudok mit tenni! Végül, hosszas szájtépés után rátért a lényegre. Azt mondta, van egy kikötése. Kiderült, hogy a feltétele nem más, minthogy randizzak a lányával. Mondanom sem kell, köpni-nyelni nem tudtam. Amint szóhoz jutottam, mondtam neki, hogy ez lehetetlen, mert van barátnőm, és egyébként is, ez nem így működik. Csak akkor randizok valakivel, hogyha tetszik az illető. Mondtam neki, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem tetszene a lánya, csak mások az elveim. Nem nagyon értette, miről beszélek. Olyanokat mondott, hogy neked nem is kell tudni a dologról, és hogy csak adjak egy esélyt a lányának, aki egy "tünemény". Képzeltem, milyen csodás személyisége lehet, ha az Apjával akart felszedni. Gyorsan tudtára adtam, egyenesen és érthetően, hogy ilyen feltételek mellett nem fogadhatom el az ajánlatát. Utoljára azzal jött, hogy mit szólna a banda? A banda érdekében meg kell tennem! - mondta. Én viszont biztos voltam benne, hogy a srácok egyetértenének velem. Így hát, elnézést kértem, majd faképnél hagytam. Elindultam, hogy megkeresselek téged, és eltűnjünk végre. Egy perccel sem akartam tovább a helyszínen tartózkodni, elhiheted. A gond csak az volt, hogy sehol sem találtalak. A többiek sem láttak téged. Hiába kerestelek, mintha a föld nyelt volna el. Akkor találkoztam egy szőke lánnyal - gondolom rájöttél, hogy Cece volt az. Azt mondta, látott téged, és megmutatja az utat. Akkor még nem tudtam, hogy ő az. Követtem egy hosszú folyosón át, egészen egy viszonylag elhagyatott teremig. Elrángatott egészen az egyik magányos sarokig. Értetlenkedtem, hogy én bizony nem látlak sehol. És akkor váratlanul letámadott. Mármint Cece. Fel sem fogtam, mi történt, amikor már úgy rám cuppant, mint egy pióca. Hidd el, Emma! Nem tehettem róla. Abban a percben léptél be, és láttad meg pont azt a pillanatot, amikor Cece megcsókolt. Esküszöm, a következő másodpercben már el is löktem magamtól, hogy utánad fussak. Hát, így történt. Annyira sajnálom, hogy félreértetted. Esküszöm, semmi nincs köztem és Cece között. És soha nem is volt. Iszonyú csaj. És egyébként is, te túl magasra raktad a mércét - fejezte be Josh monológját ezzel a bókkal.
Nem tudtam, mit gondoljak. Igazából, hajlottam arra, hogy higgyek neki. Mi oka lenne hazudni nekem? Tényleg úgy néz ki, mintha sokat számítanék neki. Viszont ha igazat mond... Minden eddigi elképzelésemet és elhatározásomat romba döntötte. Akkor eszembe jutott még valami.
- Ez mind szép és jó, és még ha el is hiszem ott van az az apró kis tényező... Tudom, hogy találkozgatsz Julie-val! - fakadtam ki.
Josh értetlenül nézett rá, majd tekintete gyanakodva George-ra vándorolt.
- Honnan veszed ezt? - kérdezte Josh.
- Nem az a lényeg! Így van, vagy nem így van? - erősködtem.
- Igen, így. Miután elviharzottál a buliról, nem tudtam mit tegyek. Nem válaszoltál semmire. Nem adtál életjelet. Tudtam, hogy megutáltál, mert a szituáció még a napnál is világosabb volt, még akkor is, ha valójában csak félreértés volt az egész. Úgy döntöttem, hogy beszélek Julie-val, ő biztos tud rólad valamit. Ez már akkor volt, amikor George kerülni kezdett engem - itt sokatmondó pillantást vetett még mindig  szótlanul álldogáló barátjára. - Szóval, felkerestem Julie-t. Először kiakart dobni, és esze ágában sem volt kommunikálni velem. Azt mondta, hogy szörnyen bántam veled, és megérdemelném, hogy elmenjen a hangom. Ezt mondta! - ennél a résznél kicsit elmosolyodott, mint az öregek, amikor nosztalgiáznak. - Végül, miután nem adtam fel, szerintem megsajnált. Elmondtam neki, hogy mi történt, és belátta, hogy nővérétől ez simán kitelik. Ezért megígérte, hogy segít nekem. Utána találkoztunk párszor, és rólad beszéltünk. Tervet dolgoztunk ki, hogy hogyan szerezzelek vissza. Ne nézz így, Emma. Julie volt az egyetlen barátom a bajban. Te nem beszéltél velem, George szintúgy - számomra érthetetlen módon. Jaymi és JJ nem ítéltek el, de érthetően kiakartak maradni a dologból, mert téged sem akartak megbántani, vagy nem tudom.
És már amikor Julie-val majdnem teljesen feladtuk, ma hajnalban felhívott George. Azt mondta, hogy vészhelyzet van, és most itt vagyok.
- Hát...hát - nem tudtam, mit mondjak.
-Jaj, Emma! Annyira örülök, hogy végre elmondhattam az igazságot. Reménykedtem benne, hogy ha más szájából nem is hiszed el, az enyémből el fogod!
- Hogy érted ezt? - kérdeztem összezavarodva. - Még soha nem mondta el nekem ezt senki.
- Mi? De,hát... George - fordult az idegesnek tűnő fiú felé. - Miért nem mondtad el Emmának? Hiszen csak veled állt szóba. Miért nem mondtad el neki, amikor tudtad az igazat? - Josh arcáról lefagyott a megkönnyebbült mosoly.
- MICSODA? - keltem ki megint magamból. Úgy éreztem, ismét George-nak fogok ugrani, szó szerint. De, aztán nem így lett. - Te végig tudtad? Hazudtál nekem, George! Végig!
Teljesen összetörtem. A sírás környékezett. Hajamat téptem volna, legszívesebben.
- Megmagyarázom! - emelte magasba kezeit George, védekezésképpen.
- El is várom! - harsogtam dühösen. Josh megsemmisülve hallgatott. Nem akarta elhinni a jelenetet.
George mégsem kezdett magyarázkodásba, úgyhogy kénytelen voltam én megtörni a csendet.
- Azt hittem, hogy bízhatok benned! Végig Josh-ra haragudtam, amikor pedig rád kellett volna! Kinek az oldalán állsz? Miért kellett Julie-t is gyanúba keverni? VÉGEZTEM!
Azzal megragadtam Josh kezét és elindultam kifelé az épületből, faképnél hagyva a dermedt George-ot. Nem akartam hátranézni, hogy követ e minket. Nem érdekelt. Az egész világ fordult velem. Az egyik részem utálta George-ot, amiért hazudott nekem és eljátszotta a bizalmamat. A másik részem viszont foggal-körömmel küzdött azért, hogy mégis valami kifogást találjak, ami megmagyarázza George cselekedeteit. Hiába pörgött az agyam, nem láttam ésszerű magyarázatot. Semmit. Josh-sal kiértünk a terminálból. Elindult, hogy taxi-t kerítsen, így magamra maradtam pár pillanatig. George lépett mellém lihegve. Elfordultam, hogy ne is lássam.
- Emma, kérlek! - mondta könyörgő hangon.
- Nincs mondanivalóm számodra! - tudattam vele, közönyt erőltetve hangomra. Nem sikerült.
- Nem haragudhatsz rám. Kérlek. Csak azért nem szóltam, mert...
- George, nem érdekel - szóltam közbe. Josh épp beszállt egy taxiba. Pár pillanat és itt lesz, hogy elvigyen innen.- Menj el.
Nem tágított.
- És a csók? Az nem jelentett semmit? - kérdezte utolsó reménységébe kapaszkodva.
- Mi... az... - váratlanul értek szavai. - Az csak egy tévedés volt. Kétségbe voltam esve. És különben is, az egy másik fiú volt. Egy kedves srác, akiben a végletekig megbíztam. Aki itt áll mellettem az csak egy hazug!
Lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd mikor a taxi mellénk gurult, én pedig beszállni készültem, megragadta a karomat.
- Ne menj el! Úgy sajnálom! Még mindig megbízhatsz bennem!
- Azt kötve hinném - mondta hidegen, és behuppantam a hátsó ülésre. Nem mertem George-ra nézni.
Ahogy elhelyezkedtem Josh mellett, zokogni kezdtem.
- Csss, Emma - nyugtatgatott Josh. - Semmi gond, már minden rendben. van. George-dzsal pedig ne törődj! Elment az esze. Nincs rá szükségünk. Hallod?
Bólintottam, majd Josh ölébe helyeztem fejemet, aki simogatni kezdte hajamat.
Nekem igenis szükségem volt George-ra.