12. Vidámpark II.

Nem éppen mondanám helyes cselekedetnek, de mit lehet tenni? Elöntött valami különös érzés, aminek nem tudtam megálljt parancsolni. Így vágtam volna vissza George húzására? Lehet. Nem akartam belegondolni. Gerinctelen vagyok. Eszem ágában sem volt kihasználni Josh-t, de azt hiszem mégis sikerült megtennem.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Josh mosolyogva, még mindig a kezemet szorítva. Magabiztosan rámosolyogtam.
- Gyere, üljünk be - mutattam az egyik fülke felé. Párosával kellett beülni. Nem volt valami nagy szám a játék, össze-vissza rázogattak minket. Szerencse, hogy a hányingerem már elmúlt.
Josh-sal végig fogtuk egymás kezét. Egyre jobban kezdett aggasztani a dolog, izzadni kezdett a tenyerem. Mi a francot csinálok, úgy mégis? Nem tehetem meg ezt vele. Óvatosan kihúztam a kezem az övé alól. Nem hagyta egykönnyen, de nem szólt semmit.
Amikor kiszálltunk, még mindig Josh mellett álltam, lehetőleg minél közelebb. Közben végig George-ot néztem, most már határozottan. Tudom, tudom. Undorítóan a viselkedésem, de a kíváncsiság minden falat ledöntött nálam. Nem kellett sokáig szuggerálnom George-ot, hogy rám nézzen. Most először álltam a pillantását, végül ő kapta el. Tekintetem a kezére siklott - még pont láthattam, ahogy elengedi Elláét. Önelégült mosoly ült ki az arcomra. Talán... de csak talán, tényleg miattam is csinálná ezt a műsort? Ki akartam deríteni. Jobban, mint bármi mást eddigi életem során. Végül is, előttem állt még a délután, hajrá.
Rengeteg dolgot akartak még a srácok kipróbálni. Minden baromságba belementem. A szellemvasút eszméletlen volt. Életem első, valóban ijesztő szellemvasútja. Végigsikoltoztam az egészet, JJ-vel párhuzamosan. A többiek nevettek rajtunk, de ők is el-el kiáltották magukat.
Túl jól sikerült az alakításom, ugyanis Josh nem tágított mellőlem. Mindenhol velem akart lenni - igaz, az érintkezést most hanyagolta. Azt hiszem, visszavonhatatlan önbizalmat adtam neki. Hűha, mi lesz még ebből...
Végig mentünk az összes játékon. George-on viszont nem láttam többé semmit különöset. Ugyanúgy viselkedett, mint ahogy általában.Amilyennek mindig is láttam őt - még azelőtt, hogy találkoztunk volna. Azzal a kivétellel persze, hogy gyakorlatilag teljesen elkerült engem. Azért, ez elég rossz érzés volt.
- Mit hagytunk ki? - kérdezte Olly.
- Az óriáskereket! - vágta rá rögtön George. Nem kellett több, már rohantunk is. Ez volt az utolsó, amin még nem ültünk.
Egy sorba tömörültünk. George és Ella közé keveredtem, Josh-tól elszakadva. Ahogy mentünk előre, hirtelen rémület uralkodott el rajtam. Villámgyorsan kiszámoltam, hogy kivel fogok egy "kapszulába" kerülni, túl késő volt helyet változtatni. A kezelő szó szerint belökött kettőnket a soron következő páros helyre.
Leültünk egymással szemben. Nem tudtam, hogy megszólaljak-e. Mégis, mit mondhatnék? Hé, miért utálsz? Mit követtem el? vagy: Josh sokkal jobb arc, mint te. Ezeket még sem mondhattam.
- Ella csodás lány - szólaltam meg számomra is váratlanul. George is meglepődhetett, mert kicsit eltátotta a száját.
Nagy nehezen bólintott egyet.
- Igazán szép pár vagytok - toldottam meg az előző kedvességet. Pedig szemét akartam lenni.A francba is!
- Ti is Josh-sal - mondta, majd félrenézett, mintha a felhőket bámulná.
- Úgy gondolod? - kérdeztem bizonytalanul. Valami bólintásfélét csinált, de nem nézett felém.
- Tudod - kezdtem felbátorodva -, nem igazán vagyunk egy pár.
Végre rám emelte összezavarodott tekintetét.
- Nem? - kérdezte. Megráztam a fejem.
- Még nem alakultak ki a dolgok teljesen...De nem erről akartam veled beszélni - folytattam. Lesütötte a szemét, és harapdálni kezdte ajkait. Ezt úgy imádtam.
- Akkor miről?
- Bocsánatot szeretnék kérni tőled - sóhajtottam, közben a keze felé nyúltam. Megérintettem az ujjait. Először kicsit visszarántotta, de végül hagyta, hogy megsimogassam a kézfejét.
- Te? - nézett rám újra. - Miért?
- Amiért... amiért haragszol rám - mondtam halkan.
- Miből gondolod, hogy haragszom? - vette el a kezét. Én is visszahúzódtam a helyemre.
- Kerülsz engem... - kezdtem. - Ha azért van, mert hazudtam az elején, nagyon sajnálom. Nem mondtam el, hogy felismertelek. Félreérthető, így visszagondolva. Nem akartalak megbántani, vagy szándékosan befurakodni az életetekbe. Nem vagyok ilyen - adtam elő monológomat.
- Nem... - szólt közbe, de még nem fejeztem be.
- Csak azt akartam, hogy... úgy állj hozzám, mint egy normális emberhez. Látni akartam, milyen vagy valójában és azt akartam, hogy te is úgy láss engem. Én Téged akartalak megismerni, mindenféle feszélyezés nélkül, érted? A valódi éned érdekelt. És azt gondoltam, hogy így talán te is megkedvelsz engem, de talán tévedtem... - haraptam el az utolsó szót.
Nem válaszolt, csak újra az eget kezdte el vizslatni. Nem vagyok benne biztos, de mintha halványan elmosolyodott volna.
- Megbocsátasz? - pihentettem elmélyedő arcán a tekintetem.
- Azt hiszem, félreismertelek - sóhajtott. Hirtelen őrülten kalapálni kezdett a szívem. Miért mondta ezt? Megint mit rontottam el?
- Jó, vagy rossz értelemben? - kérdeztem félve.
- Emma, talán végig félreértettük egymást... A lényeg, hogy most már itt vagy, és kész. Már tudom, mit gondolsz, eddig nem tudtam sajnos. Végre, hogy értelek, tudom kezelni... Josh nagyon kedvel - tette még hozzá.
- Én viszont nem értelek téged - mondtam őszintén. - Áruld el kérlek, mivel bántottalak meg!
Elillant a lehetőség, ugyanis körbeért az óriáskerék, és ki kellett szállnunk. Lent, Ella már türelmetlenül várta barátját, akit azonnal átölelt.
Mögöttünk JJ és Josh is kiszálltak, és két oldalt megálltak mellettem. Josh kicsit közelebb, mint kellett volna. Ez nem segített hitelesíteni George-hoz intézett szavaimat.
- Mi maradt még? - kérdezte JJ.
- Semmi - felelte Jaymi. - A búcsú, esetleg. Ma Olly-val Anyáéknál vacsorázunk, nem lenne jó elkésni.
Valóban, már este fél hét volt. Jól "elszórakoztuk"  az időt.
- Nekem is mennem kell - húzta el a száját Ella. - Ma még lesz egy interjúm, húha. De nagyon jól éreztem magam - mosolygott.
Hát persze - gondoltam. Az ő helyében én is remekül mulattam volna.
- Igen - helyeselt Josh. - Megismételhetnénk - rakta kezét a vállamra. George fájdalmas arcot vágott egy pillanatra, majd újra mosolyogva ölelte Ellát.  Próbáltam én is örömöt sugározni - erősen kételkedem benne, hogy sikerült.
- Akkor, srácok - nevetett JJ. - Mi úgyis találkozunk holnap. Lányok, öröm volt veletek.
Búcsúzkodni kezdtünk. Puszi-puszi mindenkinek. Jöttek szép sorban. Olly, majd Jaymi jól megölelgetett. JJ, két arcra puszival, majd Ella. Próbáltam nem húzni a számat.
- Remélem látlak még -  ölelt át kedvesen. Utáltam magam, amiért nem kedveltem őt.
Josh volt következő, egy elég hosszúra sikerült öleléssel. A fülembe súgta, hogy reméli, hamarosan találkozunk.
- Jó lenne - mondtam, alig hallhatóan. Természetesen George még hátra volt. Féltem a kínos pillanattól, hogy csak eltátogunk egy-egy sziá-t. Így is kezdtek a többiek gyanakodni, hogy valami nincs rendben. Végül is, azért jöttem el, hogy "oldjuk a feszültséget".
George felém lépett, és sután magához ölelt, fél karral. Ez többet jelentett nekem abban a pillanatban, mint bármi más. Két kézzel átöleltem - próbáltam nem túl vehemensen. Kicsit befúrtam az arcomat a hajába, de csak egy másodpercig tartott - sajnos.
Mintha valamit mondott volna, de nem hallottam jól. Talán nem is nekem szánta...
- Hagyjuk ezt... - mondta - talán -, majd szelíden eltolt magától és visszalépett Ella mellé...