4. Álruhás cicus

A steam room volt, ahol valószínűleg a lemezüket vették fel éppen. JJ, Josh és Jaymi már ott voltak. Valamin hangosan röhögtek, észre sem véve, hogy beléptünk. Én automatikusan lelassítottam, George viszont szinte szaladt a többiek felé.
- Jaj, bocsi a késésért - mondta egy hatalmas csoportölelés közben. A többiek egyszerre kezdtek el beszélni, elég nehéz volt kivennem, miket mondtak. Ha csak egy valaki dumált azt még értettem, de egyszerre négyen... Esélytelen. Csak álltam még mindig vagy öt méter távolságban, mint egy rakás szerencsétlenség, továbbra is George pulcsiját szorongatva. Csak nem hagyták abba a röhögést és kiabálást, észre sem vettek. Aztán Jaymi fordult felém.
- Nahát, ki van itt? - emelte magasba a szemöldökét. - Bemutatnál az új barátodnak? - nézett George-ra.
- Ja, ő itt Emma - hívott maga felé George. Bizonytalanul megindultam az irányukba.
- És, melyikünknek hoztad? - viccelődött JJ.
- Nyilván nekem - mondta Jaymi halál komoly arckifejezéssel. Idétlen nevetés tört ki belőlem, hiszen tudtam, hogy Jaymi csak viccel. Mert, ugyebár meleg. Gyorsan a szám elé kaptam a kezemet. George zavartan nézett rám, a többiek viszont velem együtt nevettek. Ha így folytatom, pár perc múlva lebuktatom magam. Remek.
- Vicces cicus - nevetett Jaymi. - Valami rajongógyűlésen szedted össze? - kérdezte, miközben közelebb lépett hozzám, és köszönésképpen két puszit nyomott az arcomra. JJ és Josh is jöttek, de ők már nem voltak ilyen közvetlenek - a puszilkodást illetően. Josh furcsa arckifejezéssel vizslatott. Zavarba hozott kicsit.
- Ő nem is jcat - mondta George még mindig zavartan. - Hiszen... nem is ismer minket, igaz Emma?
- Hááát - mondtam az ujjaimat tördelve.
- Egy álruhás cicus? - kérdezte Jaymi vigyorogva, mint aki remekül szórakozik.
- Már milyen értelembe nem ismerlek titeket? - sütöttem le a szememet. - Még soha sem találkoztunk, ugye...
- Emma - lett kicsit ingerültebb George hangja. Bepánikoltam. Nem akartam az egész eddigi napot elszúrni.
- Most ez komolyan számít? Nem kérdezted, hogy tudom-e ki vagy. Ahogy én sem kérdeztelek, hogy nem láttál-e már valahol. Hülyén vette volna ki magát, nem? - kicsit támadó hangon mondtam, azt hiszem.
- Jogos - grimaszolt Jaymi. - Na, de tényleg. Számít? Gyere Emma, nem akarod meghallgatni az utolsó számunkat? Épp most vesszük fel az utolsó hangokat. Pár nap és már kapható is lesz a lemez - mondta csillogó szemmel.
Kézen fogott és magával húzott. Hátrafordultam, hogy láthassam George arckifejezését, de hiába. Nem tudtam kiolvasni belőle, mire gondolt. Ez felbosszantott. Mind a helyükre álltak, és az előbbi röhögést, vérprofizmusra cserélték. Olyan tökéletesen csinálták végig, hogy majdnem bepisiltem. Meg sem mertem mozdulni, levegőt sem vettem. Amikor végeztek, összepacsiztak és megölelgették egymást. Öröm volt nézni. Mennyi mondanivalóm lesz majd Dávidnak, ha ezt a sokkot túlélem. Már vártam a hitetlenkedő képét.
Kiléptek a felvevő szobából. Jaymi egyből odajött hozzám, és nevetve vállon veregetett.
- Na, most már nyugodtan levegőt vehetsz.
- Ez... eszméletlen volt! - hebegtem. Josh és JJ is mellém léptek. Josh elég közel, h szabad ilyet mondanom. George, mint egy sértődött ötéves vonult ki a szobából, és lépett oda hozzánk, kissé vonakodva.
Nem tudom, meddig álltunk még ott, de nagyon jó volt. Végig röhögtünk, hihetetlen, Jaymi-vel mennyire egy hullámhosszon voltunk. Nagyon sokat beszéltem vele, és egyáltalán nem volt kényelmetlen a közvetlensége. Ugrattok egymást állandóan. Nagyon megkedveltem. Talán azért, mert a legjobb barátom is meleg. Ki tudja, mitől függ ez.
Nagy meglepetésemre JJ volt a másik, akinek be nem állt a szája. Josh is beszélgetett, de inkább csak nézett, olyan furcsán átható szemekkel - meg kell jegyezzem gyönyörű kék szemei vannak. George viszont alig szólt. Valamin nagyon gondolkozott. És mindig amikor ránéztem - rajta kapva, hogy ő is engem néz - elfordult gyorsan, és mondott valamit JJ-nek. Jaymi rendelt pezsgőt, amivel megünnepelhetik a felvétel utolsó napját.
- Igyunk a lemezre - mondta vidáman Jaymi. - Igyál velünk, Emma.
- Nem köszi, nem iszom alkoholt - ráztam meg a fejem. - De nektek egészségetekre.
- Még nem vagy nagykorú, vagy mi van? - nézett rám vigyorogva.
- Nem mondjuk el senkinek - nevetett JJ. Josh is mosolygott. George nem.
- De, már elmúltam tizennyolc, csak egyszerűen nem szeretem és kész.
- Ahogy gondolod - mondta Jaymi, azzal koccintottak és megitták. Rezegni kezdett a táskámban Tibi telefonja.
- Haló? - szóltam bele. Magyarul, mert Tibi hívott.
- Emma, az első napon elvesztél? Hol vagy? - hallottam Tibi kissé ingerült hangját.
- Suz nem mondta? - kérdeztem zavartan.
- Nem, csak itt kuncog magába, hogy ne aggódjak. Már hogy ne aggódnék? Tudod te mennyi az idő?
Már kilenc óra volt. Kicsit meghökkentem. De, hát csak pár perce ácsorgunk itt, nem?
- Jó, akkor elindulok haza - mondtam sóhajtva, és letettem a telefont.
- Ez meg milyen nyelven volt? - csodálkoztak a srácok.
- Tiszta hsgdasdkasbs - mondott valami hasonlót Jaymi nevetve.
- Magyarul, de sajnos nekem mennem kell... - mondtam őszintén sajnálkozva.
- Fellőtték a pizsit? - ugratott Jaymi.
- Ja - motyogtam. - De, igazán örülök, hogy megismertelek titeket, igaziból- vetettem sokatmondó pillantást George-ra, aki gyorsan lehajtotta a fejét.
- Ne már - szólalt meg Josh, talán először közvetlenül hozzám intézve a szavait. Mindig a lehető legközelebb állt hozzám, és végig mosolygott rám. De most végre nekem szegezett egy kérdést. - Máris mész? Mikor látunk legközelebb?
- Hát... - mondtam meglepetten. - Nem is tudom.
- Mit mondtál meddig is maradsz? - kérdezte JJ.
- Egy hónapig - közöltem.
- Az szuper! - kiáltott fel Jaymi. - Találkozhatnánk máskor is, mi mostanában sokat vagyunk a városban. Elég zsúfolt lesz a következő pár hetünk, de betudunk szorítani - kacsintott.
Nagyon izgatottak voltak, mint ha nem is tudom ki lennék. Nem bírtam nem hitetlenkedni. George még mindig szótlan volt és a kezében lévő pohárral játszott.
- Végül is, ha nem kapok az eltűnésemért egy hónapig szobafogságot, ami nem lenne túl vicces... én nagyon örülnék - mosolyodtam el.
- Azt nem is meséltétek, miként tűntél el. Hogyan is találkoztatok George-dzsal? - kérdezte Josh, végig a szemembe nézve.
George-dzsal egymásra néztünk. Ő nem szólt semmit, csak valami mosolyfélére húzta a száját.
- Majd ő elmeséli, nekem viszont mennem kell. Azt hiszem, fogok egy taxit. Szurkoljatok, hogy ne tévedjek el... Rossz szokásom - fintorogtam.
Jaymi elkérte a telefonszámomat, hogy elérjen. A londoni mobilomét adtam meg neki, amit itt tartózkodásom idejére kaptam. Furcsa bizsergést éreztem a hasamban. Jaymi-vel telefonszámot cseréltünk. Ez csak álom lehet. Mindjárt felébredek, de akkor sikítok. Esküszöm.
Átöleltem Jaymi-t, alig engedett el. A válla fölött láttam, ahogy George a szemét forgatja. Gombóc költözött a torkomba. JJ is megpuszilt, majd Josh is. Először. Egy ügyetlen félarcos puszi volt. De tetszett. George-hoz léptem. Egy pillanatig azt hittem, képes kezet fogni velem, de nem. Ennyire sem volt képes. Felemelte a kezét, hogy intsen egyet, egy elköszönés kíséretében. Ez egy vicc. Hová lett a mókás-délután, amit vele töltöttem. Mivel szúrtam el? Azzal, hogy nem mondtam el neki, hogy rajongó vagyok, vagy mi van? Csak nem lehet ennyire ilyen, izé, na. A többiek csak nevettek. Nem akartam elhinni.
Már sétáltam volna ki az ajtón, miután Jaymi végre újra szabadon engedett - lett egy rajongóm, azt hiszem - amikor George újra megszólalt.
- Miért nem dobod haza az új legjobb barátodat? - intézte a kérdést Jaymi-hez, azt hiszem.
- Remek ötlet, lenne - mondta Jaymi - de Olly jön értem, valami meglepetéssel készül - vigyorgott csillogó szemekkel. - Ugye nem baj, Em? -kérdezte. Becézget. Meghalok.
- Dehogyis! - mondtam. - Jó szórakozást nektek.
- Én elvihetlek - szólalt meg hirtelen Josh. Reméltem, hogy nem pirultam, miközben úgy nézett rám.
- Ez igazán kedves lenne tőled - mondtam szinte suttogva.
Utoljára - ma már vagy századszor - búcsút intettem a többieknek - akik szintén szedelőzködni kezdtek, mert másnap interjúk tömkelege várt rájuk - és Josh-sal elindultunk.
Némán álltunk a liftben, és ugyanilyen csendben sétáltunk el az autójáig. Nem értek hozzá, de azt még én is megtudtam állapítani, hogy elég jó kocsija volt.
- Hú - mondtam ámuldozva.
- Tudom - nevetett. - Nem rég kaptam, a régit összetörtem pár hónapja.
- Ez nagyon király - álltam még mindig tátott szájjal.
- Hát még belülről - azzal kinyitotta előttem az ajtót. Nahát, vannak még udvarias emberek.
Igaza volt. Kényelmes bőrülések, légkondi, meg mindenféle gombok, amikről fogalmam sem volt micsodák..
- Nem túlzás ez egy kicsit? - néztem rá viccelődve.
- De, bizonyára - mondta, és dorombolásra késztette a négykerekű csodát.
- Persze ettől még őrületes - mondtam, - csak én például be sem tudnám indítani.
Nevetett. Nagyon furcsa volt vele autókázni. Először alig szóltunk egymáshoz - már kezdtem félni a kínos csendtől, de végül csak belejöttünk. Nagyon kedves fiú, ahogy feloldódott, úgy egyre jobban hasonlított a vicces Joshy-ra, akit az interjúkban megismertem. Nem is tudom, mikről dumáltunk. A bandáról, a jövendőbeli turnékról - meggyőztem, hogy jöjjenek Magyarországra, mert nem is hinnék mennyi rajongójuk van. Megesküdött, úgyhogy szaván fogom majd. Szóba került a családom, meg az én kevésbé izgalmas terveim a saját jövőmre nézve.
Ijesztően sokat nézett a szemembe, pedig jobban örültem volna, ha az útra figyel. Viszonylag hamar eltaláltunk Tibiék házához, mint kiderült ismerős volt a környéken - mondjuk úgy, járt már arra párszor. Nem akartam elbúcsúzni.
- Akkor, látlak még ugye? - kérdezte kifürkészhetetlen arccal.
- Hát persze, amennyiben nem álmodom - grimaszoltam. - De ne aggódj, holnap már nem is fogtok emlékezni rám - tettem még hozzá fancsali képpel.
- Arra ne vegyél mérget - mosolyodott el.
Elérkezett távozásom pillanata. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, de aztán Josh arca vészesen közelíteni kezdett az enyém felé. Jó, akkor puszival köszönünk el - gondoltam magamba, és hajoltam balra. Csakhogy ő meg jobbra gondolta, így váratlanul egy ezredmásodpercig összeértek az ajkaink.