5. SMS

Zavartan rebbentünk szét. Biztos voltam benne, hogy lángvörösbe borult az arcom.
- Bocsi – nyögtük, szinte egyszerre.
- Akkor, szia, és köszi – mondtam, és megpróbáltam kikászálódni  a kocsiból.
- Még látlak – szólt utánam, alig hallhatóan. Erőt vettem magamon, hogy hátrapillantsak. Intettem neki, majd meg sem álltam az ajtóig. Ahogy beléptem rajta, már számítottam Tibi igen csak dühös képére. De nem volt ott. Susan várt rám, a sötétben. Pontosabban az olvasólámpa halovány fényében, a kanapén ülve. Megint valami magazint lapozgatott.
- Susan - kezdtem esdeklően, - úgy sajnálom. Csak elszaladt az idő és...

- Jaj, semmiség. Mondtam Tibinek, hogy ne aggódjon annyira. Persze, őt is meglehet érteni, a szüleid rá bíztak téged.
- Tudom, és sajnálom - vágtam bele újra.
- De, szembe kell nézni a tényekkel - mosolygott. - Felnőtt vagy. És ráadásul egy szexi fiú hívott el magával. Nemet kellett volna mondanom?
Elmosolyodtam. Röviden elmeséltem neki a történteket, azt a részt kihagyva, hogy George valamiért megharagudott rám - meg persze a csókot Josh-sal. Már biztos voltam benne, hogy én csesztem el valamit. 
- De, ha vettetek új felsőt, akkor az miért van még mindig nálad? - mutatott a kezemre. Hihetetlen, de George pulcsija még mindig nálam volt. Észre sem vettem, hogy végig azt szorongattam. Vállat vontam. Majd visszaadom neki később -gondoltam. Reméltem.
Hullafáradtan zuhantam az ágyamba - Tibinek nem mertem beköszönni, pedig lehet, hogy kellett volna.
Nem akartam megint ruhástól elaludni. Kénytelen voltam erőt venni magamon, hogy elmásszak a fürdőig. Gyorsan letusoltam, majd villámsebesen magamra kaptam a pizsimet. Csak a rövid ujjút hoztam magammal - mivel nyári időjárásra számítottam -, de eléggé lehűlt estére. Én már az ágyban voltam, viszont George pulcsija tőlem pusztán csak egy karnyújtásnyira hevert a székem támláján, úgyhogy félig kibújtam a takaró alól, hogy elérjem. Magamra húztam. Nagyon finom illata volt. Elég nagy volt rám a pulcsi, majdnem a térdemig ért, az ujjába pedig kétszer is belefért volna a karom. Kényelmes volt és meleg.
Reggel egy SMS hangjára ébredtem. Kábultan nyúltam a mobilomért. Megnéztem, de semmi. Aztán feleszméltem, hogy ott van az a telefon, amit Tibitől kaptam. Annak a számát pedig csak hárman ismerték. A nadrágom zsebéből húztam elő. Valóban egy SMS volt. Jaymi-től. Délelőtt tizenegy óra volt - utálom, amikor elmegy a fél nap, de nincs mit tenni, lusta vagyok.
"Remélem Josh nem mászott rád máris, és egyedül vagy az ágyadban. ;) Ha ráérsz, holnap délután eljöhetnél velünk egy titkos helyre. Háromra érted megyünk. Csak, ha nincs más dolgod." Aláíráskánt meg ennyi: " A leghelyesebb"
Minden gondolkodás nélkül bepötyögtem, hogy ráérek. Kiugrottam az ágyból és leszaladtam a konyhába. Tibibe ütköztem. Reménykedtem benne, hogy már elment dolgozni. Amennyiben dolgozik ilyenkor, nem tudom.
- Őőő - hebegtem. - Jó reggelt.
- Jó reggelt - sóhajtott, és belekortyolt a kávéjába. Nem tévedtem, munkába készült (meglehetősen késő, ha szabad megjegyeznem.)
Részemről ennyivel lezártam volna  a beszélgetést, de...
- Emma, figyelj - kezdte. - Sajnálom, hogy tegnap úgy leteremtettelek, csak aggódtam.
- Nem - mondtam meglepetten.- Én kérek elnézést. Máskor nem tűnök el. Ígérem, mindig tudni fogod, hol vagyok. Rendben?
Mosolyogva bólintott. Itt volt a remek alkalom.
- Szóval - mondtam hirtelen -, holnap is elmennék valahova. De csak akkor, ha megengeded - tettem hozzá gyorsan.
- Mégis hová? - kérdezte kíváncsian.
- A tegnapi srácokat kísérném el valahova, tudod. Az X Factor-ból.
- Á, értem. Persze... menj csak - sóhajtott lemondóan. - De a telefonod legyen nálad, és azonnal hívj, ha baj van. És nem bánom, ha későn jössz, de szólj. Mindenképp!
Válaszképp, csak hálálkodva átöleltem nagybátyámat.
- Még valami - szólt utánam, mikor már épp győzelmi táncomat készültem eljárni. - Holnaputánra ne tervezz semmit, ha lehet. Mi is szeretnék időt tölteni veled. Kivettem néhány szabadnapot, úgyhogy jó lenne, ha rám is szakítanál időt.
Ezzel semmi bajom nem volt.
- Mi sem természetesebb - mondtam mosolyogva.
Pár pirítós legyűrése után felszaladtam a szobámba. Már csak azt kellett kitalálnom, mivel töltsem a következő egy napot. Egy kis rendrakással kezdtem. Még csak második napja laktam itt, de már nem lehetett átjutni a szétdobált ruhatengeren.
Amikor elkészültem, bekapcsoltam a gépemet. Még ebéd előtt akartam beszélni Anyuval, és így letudni a későbbi zaklatásait. Természetesen elérhető volt - rám várt. Elmondtam neki, hogy megismerkedtem pár itteni sráccal. Kicsit gyanakodott, de végül is nem kérdezősködött annyit. A lényeget meg elhallgattam, így hamar letudtuk a beszélgetést.
Valójában Dávidot kerestem, hogy elmeséljem neki a tegnapi napomat. Nem hitte volna el. De még most akartam elmondani, amíg nálam volt George pulcsija bizonyítékként. Hiába, nem volt ott. Egész nap kerestem, de semmi. Furcsálltam, ugyanis általában le sem szakad a netről. Megvontam a vállamat és leszaladtam ebédelni. Susan stake-et készített, de a késői reggeli miatt nem voltam túl éhes. A csúcspont az volt, amikor kicsi George magára borította az egész tál párolt zöldséget. Nem hallottam még nőt így káromkodni. Susan kitett magáért. Amikor végre észrevette mit csinál, áttért franciára, hogy George ne értse. Vicces volt. A nap további részét Susan-nal és az unokatesómmal töltöttem. Elmentem velük a játszótérre, bevásároltunk, ilyesmik. Este megnéztünk valami bugyuta filmet - a címére sem emlékszem már, de sokat nevettem rajta. A görcs meg csak nőtt és nőtt a gyomromban.
A várt napon nagy dilemmába kerültem ruhaválasztásügyileg. Valamiért szépen akartam kinézni. Azt hiszem, George miatt. Nagyon akartam vele találkozni - és nem csak azért, hogy visszaadjam a pulcsiját. Beszélni akartam vele, hogy elmondhassam, sajnálom, ha megbántottam valamivel. És... megakartam neki magyarázni, hogy miért nem mondtam igazat az elején.
Miután végül egy fűzöld nyári ruhára esett a választásom, eluralkodott rajtam az izgatottság. Fél három volt, és már majd kibújtam a bőrömből, hogy nemsokára láthatom George-dzsot. Kicsit, mondjuk aggasztott Josh. Tudom, hogy a múltkori eset csak véletlen volt, mert béna vagyok, de akkor is. Reméltem, hogy nem lesz semmi vonzata a történteknek.
A kanapén ültem a nappaliban, fél perceként az órát nézve, amikor végre megszólalt a telefonom.
- Na, egy perc és ott vagyunk szivi - szólt bele Jaymi. - Gyere ki - azzal letette a telefont.
Nem kellett kétszer mondani, mint akit puskából lőttem ki, úgy rohantam az ajtó felé.
Pár pillanaton belül valóban befordult a várva várt autó a sarkon. Nem tudtam hová megyünk, vagy hogy mit fogunk csinálni, de nem érdekelt. Csak George-dzsal akartam tisztázni a dolgot. A pulcsi a táskámban lapult, gazdájára várva.
Amikor megállt a kocsi a ház előtt, nem éppen az várt rám, amire számítottam...