11. Vidámpark I.

- Nahááát - mosolyodott el Jaymi. - Mióta? - kacsintott George-ra és Ellára. Én egyszerűen nem mertem rájuk nézni. Féltem, hogy káromkodni kezdek...vagy sírni... vagy hányni. Nem tudom, melyik lenne a legrosszabb. Az biztos, hogy rémesen éreztem magam. Az eddigi önbizalmam tovaszállt. Huss - volt, nincs. George teljesen megfejthetetlenné vált számomra. Legszívesebben elrohantam volna sikoltozva. Többé semmi sem biztos. Mit csináljak?
- Tegnap óta - nevetett fel Ella. Olyan bájos volt és kedves. Nem akartam magunkat kívülről látni. A csodálatos, mosolygó, elbűvölő Ella és én. A görnyedt, kétségbeesett szerencsétlen csaj, akinek valószínűleg világfájdalom ült az arcán. Komolyan. El sem merem gondolni, milyen látványt nyújthattam.
- Pár napja George felhívott, hogy mikor leszek legközelebb a városban. Hát pont most vagyok itt egy-két hétig- nevetett Ella tovább, csilingelően. Borsódzott a hátam. - Találkozgatni kezdtünk.
- Utána már könnyen jöttek a dolgok - mondta George, miközben ha lehet, még szorosabban húzta maga felé Ellát.
- Szóval, ezért tűntél el olyan sokszor Georgey Porgey - csóválta fejét mosolyogva JJ.
- Hát, igen - bólintott George.
Végre felnéztem, már untam a cipőm látványát. George egyből elkapta a tekintetét rólam. Ennyi elég volt neki. Észrevette, hogy megsemmisültem. Most már bosszút állt mindenért, amit elkövettem ellene - csak tudnám, mit tettem. Tudja. Tudja, hogy oda vagyok érte... és így áll bosszút.
Mégis hogy lehetek ilyen egoista?  Miért gondolom azt, hogy miattam csinálja ezt? Hiszen szerelmes abba a lányba. Ennek semmi köze nincs hozzám. Ez a valóság, nem valami amerikai film - még akkor is, ha álomnak tűnik az egész.
- Hová menjünk először? - eszméltem fel Olly hangjára.
- Hullámvasút? - kérdezte izgatottan Ella.
- Azzal kezdjünk? Nem akarunk bemelegíteni valami kevésbé rázóssal? - vetette fel JJ.
- Emma? Te mit szeretnél kipróbálni? Mégis csak most vagy itt először - mosolygott rám Josh.
- Ömm - vörösödtem el a váratlan felszólítástól.
- Vagy nem ennél egy vattacukrot kezdésnek? - kérdezte JJ.
Bugyután bólintottam.
- Én Emmával elmegyek vattacukorért, addig mi lenne, ha a dodzsemeknél megvárnátok? - nézett a többiekre JJ.
Mindenki egyszerre bólintott és helyeselt.
- Gyere, Em - fogott karon JJ.
Csak haladtunk egymás mellett, én közben szipogtam, és próbáltam nem kifakadni.
- Látom, hogy valami baj van - mondta JJ, közben a tömeget pásztázta. - Hirtelen olyan rossz kedved lett.
- Miről beszélsz? - adtam a hülyét.
- Emma - nézett végre a szemembe JJ. - Az arcodra van írva. Olyan vagy, mint aki citromba harapott.
- Ennyire látszik? - kérdeztem letörten.
Némán bólintott.
- Nem haragszol meg, ha ezt most nem mondom el? - sóhajtottam.
- Dehogyis - mosolygott rám. - Ha nekem nem akarod, Jaymi-nek is elmondhatod. Tudom, hogy milyen jóban vagytok vele.
- Jaj, JJ - mosolyodtam el én is. - Nem úgy értettem. Nem neked nem akarom elmondani. Úgy, általában szeretném ezt most megtartani magamnak.
- Ahogy gondolod, de...Ellával van valami gond? - kérdezte kíváncsian. Ezt hogy csinálja? Ez is a képemre lenne írva?
- Honnan veszed ezt? - néztem rá úgy, mint aki nem tudja miről beszél a másik.
- Hát onnan, hogy ő az egyetlen "változás". A hirtelen letörtséget egy váratlan fordulat is okozhatja.
Elképedve néztem rá.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Hűha, JJ - nevettem fel. - Te ilyeneket is tudsz?
- Emma... nem vagyok a csoport "hülyéje", csak mert nem esik le minden vicc elsőre - mondta morcosan.
- Sajnálom JJ. Nem úgy értettem, csak. Mindig olyan... neked feltűnt, hogy valami nyomaszt. Köszönöm. Azt mondod, kiül az arcomra... Mégis megtudom számolni egy kezemen, hány ember szokott érdeklődni a hogylétem iránt. - Dávidra, Susan-re és JJ-re gondoltam. Meg Anyára.
- Nem tesz semmit. Kedvellek - mosolygott JJ.
Lassan megérkeztünk egy kevésbé zsúfolt vattacukorárushoz. Kértünk két óriási rózsaszínt. Nem biztos, hogy megtudom enni az egész ragacsos vackot, de megpróbálom.
- JJ - kezdtem teli szájjal. - Neked ez nem a második?
- És? - nézett rám vidáman. - Imádom a vattacukrot - nevetett.
Odaakartam adni neki az árát, de nem engedte. Azt mondta, ezt ő állja.
- Akkor, elinduljunk visszafelé? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak sóhajtottam egy mélyet. - Vagy szeretnéd, ha csak araszolnánk?
- Az jó lenne - bólintottam. Hát, araszolni kezdtünk. Nem tudtam, hogy ilyen lassan is lehet mozgást végezni - leginkább a tesiórai futásomra emlékeztetett.
- Miért vagytok ilyen kedvesek hozzám? - bukott ki váratlanul belőlem.
- Mert kedvelünk téged, Emma - mondta JJ.
- De.. miért? Mi az oka? Nem csináltam semmit sem. Csak egy rajongó vagyok a millióból, akit George a nyakatokra hozott...
De, ezt már megbánta - akartam még mondani, de nem tettem.
- Tudod, azt hiszem eleinte mind beléd estünk egy kicsit - mondta elgondolkozva. - Még Jaymi is - nevetett fel.
Nem akartam elhinni. Belém esni? Biztos, hogy valami átvitt értelem van a dolog mögött.
- Túlzol - mondtam.
- Nem. Mármint, komolyan mondom. Szó szerint. Olyan kedves voltál meg vicces. Valahogy jó a kisugárzásod. Nem is tudom. Érdekes vagy.
Teljesen elveszítettem a fonalat.
- Nyilván, valakin ez jobban meglátszott - kuncogott JJ, egyértelműen Josh-ra gondolva. Nem tehettem róla, először én is nevettem a téma hallatán.
- Nekem csak Josh-on tűnt fel, meg kell, hogy mondjam.
- De visszautasítottad, tudom.
- Nem egészen - húztam el a számat.
- Akkor jó, mert ő szerinte sem.
- Remek - mondtam, inkább csak magamnak, szem-forgatva.
- Egyébként a mindbe én is beletartoztam - mosolygott.
- Komolyan? - kérdeztem furcsa hanglejtéssel.
- Ne aggódj - nevette el magát. - Lecsillapodott. Barátként gondolok rád, nem kell félned.
- Egy percig sem tartottam tőled - mondtam, majd jó szorosan átöleltem. Éppen akkor érkeztünk meg a dodzsemekhez, ahol a többiek már türelmetlenül álldogáltak.
Nem is értem, hová lett az a nagy vattacukrom. Megettem volna?
- Khmm - köhintett Jaymi. - Végre, hogy itt vagytok. Csak nem újabb szerelmespár született? - mért minket végig.
JJ-vel nevettünk, de egy pillanatig sem voltam hajlandó elengedni őt. Túl hálás voltam neki. Kicsit visszarángatott a valóságba. Rövid időre ugyan, de visszahozta a jókedvemet. De, ugye újra szembesülnöm kellett a csókolózó George-dzsal és Ellával.
- Azt hittem, mentek nélkülünk pár kört - mondta JJ.
- Amíg ti is mentetek pár kört? - heccelte Jaymi. JJ csak belebokszolt barátja vállába.
- Nem, mert nem voltunk párosan - mordult fel Josh.
- Most sem vagyunk - vihogott Olly.
- Akkor majd váltogatunk, és valaki mindig kint marad? - nézett rám George. Ezt célzásnak vettem.
- Dehogyis! - vágta rá JJ. - Nem szabályszerű, hogy párokban játszunk.
El is kezdtük. Természetesen először JJ volt a párom - nem kell mondanom, hogy ő vezetett. George ugye Ellával volt, Jaymi pedig Olly-val. Josh maradt egyedül elsőnek.
Nagyon sok kört lejátszottunk. A párok állandóan cserélődtek. Ellán és George-dzson kívül mindenkivel voltam - JJ-vel és Josh-sal kétszer is. Olly-val nagyon mókás volt, nagyjából úgy tud vezetni, mint én. Sehogy.
A hatodik kör után már kicsit felkavarodott a gyomrom. Éreztem, hogy a vattacukor hamarosan visszaköszön. Szerencsére JJ javasolta, hogy hagyjuk abba - látván, hogy zöldül a fejem.
Kicsit le kellett ülnöm egy padra, amíg a többiek sorban álltak a hullámvasúthoz. Ella nem bírta tovább, felakart végre ülni rá.
- Jól vagy? - jött oda hozzám JJ. - Kicsit zöldes színű az arcod - grimaszolt.
- De jó, hogy nem egy tükörteremben vagyunk - próbáltam viccelődni két öklendezés visszatartása között.
- Ha nem akarsz, nem muszáj felülnöd - méregetett most már aggódva. Láttam, ahogy a sorból Josh néz felénk, szintén rémült arckifejezéssel. Mint ha azt fontolgatta volna, hogy idejöjjön-e.
- De, de - bólogattam. - Imádom a hullámvasutat, nem akarom kihagyni. Megyek egy perc.
- Rendben - hagyta rám. - De előre szólok, hogy ne merészelj mögém ülni. Nem szeretnék meglepetést kapni a nyakamba útközben.
- Rendben - vigyorodtam el. Már tudtam is, ki mögé fogok ülni. Na jó, nem. Csak vicceltem... talán.
Valóban, egy perc alatt összeszedtem magam - úgy,ahogy -, és utánuk mentem.
Kisvártatva mi következtünk. JJ és Josh közé ültem, előttünk George és Ella foglaltak helyett. Olly és Jaymi mögöttünk. Normális esetben odavagyok meg vissza a hullámvasutakért. Imádom, ahogy liftezik az egész belsőm és repked a hajam. Most viszont nem esett valami jól. A gyomrom egy élő mixerré változott, ami a csekély aznapi kajámat összerázta az óriási vattacukorral. Mintha kátrányt öntöttek volna belém, ami lassan elkezdett felfelé kúszni, mint valami fojtogató növény. A többiek önfeledten szórakoztak. JJ végigsikoltozta az egészet, nagyon édes volt.
Én viszont, vészesen közeledtem a véghez. Éreztem, ahogy a "cucc" lassan eléri a torkom tetejét. Nem hányhatom össze magam a hullámvasút közepén. Egyszerűen nem tehetek ilyen kínos dolgot. Túl sok lenne egy napra.
Már csak pár másodperc választott el minket az utolsó hullámvölgytől, amikor eluralkodott rajtam a rosszullét. Tudtam, hogy valamelyik előttem ülő kapja majd a nyakába. Egy századmásodpercem maradt a mérlegelésre, döntenem kellett - bár nem voltam éppen döntésképes állapotban. George vagy Ella? - nehéz a választás.
Az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, és a lábam alá céloztam. Túl átlátszó lett volna, ha egyenesen Ellára zúdítom az egészet.
Szerencsémre - vagy inkább a fiúk szerencséjére - megérkeztünk, így gyorsan kitudtunk ugrálni a kocsiból.
Amint kiadtam magamból, amit ki kellett adnom, sokkal jobban lettem. Tipikus gyomorrontás. Egy rágó mindent megold ezek után. Gyorsan elő is vettem az utolsó darabot a zsebemből és észrevétlenül a számba tömtem.
Hallottam, ahogy a takarítókért kiáltottak. Ha nem a Union J-vel lettem volna, hanem csak egyedül, önmagam halandóságában, tuti, hogy dühösen nézett volna rám a kezelő, és nem kizárt, hogy kiabált volna velem. De így, mézes-mázosan kitámogatott a szerelvényből és a legközelebbi padhoz vezetett.
- Jól vagy Emma? - ült le mellém Jaymi. - Be kell valljam, ezt nem láttam előre - mondta, miközben a vállamat dörzsölgette.
- Minden rendben, elmúlt - bizonygattam.
- Nem azt mondtad, hogy imádod a hullámvasutat? - próbálta viccel elütni Jaymi. Fintorogtam.
Hihetetlen vagyok. Utálom magam. George és Ella csak most vették észre mi történt, előttünk nem sokat láttak a dologból - és egyébként is, egymással voltak elfoglalva.
- Emma, rosszul vagy? - kérdezte aggódva Ella. George csak állt némán, beazonosíthatatlan arckifejezéssel.
- Nem láttad? Kidobta a taccsot, elég rendesen - felelt helyettem Jaymi. Szörnyen megalázó volt az egész helyzet.
- Na, jó - szólalt meg Olly. - Emma nem cirkuszi majom - veregetett hátba, majd segített felállni.
Ahogy kiértünk a tömegből, teljesen visszanyertem régi önmagamat.
- Jaj, srácok - nyöszörögtem. - Annyira sajnálom, hogy tönkretettem mindent.
- Semmit sem tettél tönkre, esetleg Josh cipőjét - karolt át Jaymi.
Josh-ra néztem, aki együtt érzően mosolygott rám. Eltátogtam egy bocsi-t.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte válaszképp.
Bólintottam.
- Akkor, esetleg folytathatnánk - vetette fel Ella. Próbáltam nem szúrósan nézni rá. Több-kevesebb sikerrel. Utáltam, hogy undok voltam vele, pedig nem ártott nekem semmit. Legalább is, szándékosan nem.
- Én benne vagyok, ha ti is - mondtam határozottan.
- De csak akkor, ha Emmát távol tartjuk a kajáldáktól és cipőmtől - viccelődött Josh. Mind nevettünk. Valami új "csodamasinára" akartak felülni a többiek. Nekem mindegy volt, csak ne égessem be magam többször, ha lehet ilyet kérnem.
Elindultunk a kiszemelt játék felé. Kicsit lemaradtam, mert a zsebemben rezegni kezdette a telefonom. Csak egy SMS volt Tibitől, hogy minden rendben van-e. Mi mást válaszolhattam volna, minthogy persze, minden rendben? Amikor végeztem a pötyögéssel, észleltem, hogy Josh sétál mellettem.
- Nem kell még egyszer megkérdezned - néztem rá sandán. - Jól vagyok.
- Nem akartam megkérdezni - mosolygott. - Csak megláttam, hogy lemaradtál.
- Ó - mondtam. - Sajnálom a cipődet - pirultam el kicsit.
- Nem lett komoly baja. Rajta hagytad a nyomodat.
- Ne mond, hogy ennek örülsz - viccelődtem.
Nem válaszolt. Csak mosolygott tovább.
Megérkeztünk az áhított helyre. Ella ujjongott, hogy még sosem ült ezen az izén. Mi is felzárkóztunk Josh-sal. George hátranézett, hogy ki hiányzik, de amint észrevette, hogy csak mi érkeztünk meg kicsit később el is fordult - de csak miután Ellát szorosan átölelte
Egy Union J rajongó volt a kezelő, aki egy fotóért cserébe előre engedett minket. Szemétség, de ha már vannak ilyen előnyök - használjuk ki. Nem bírtam volna kivárni a kilométeres sort.
Elég szűkös volt a hely, így kicsit összenyomódtunk Josh-sal. Valahogy George-ék elé kerültünk.
Kihasználva a testközelt, Josh a fülemhez hajolt.
- Úgy örülök, hogy itt vagy - súgta.
Észrevettem, ahogy George a szeme sarkából minket méreget, szomorúnak tűnő arccal. Nem tudom, mi jött rám, de hirtelen elhatározásra jutottam. Valahogy reagálnom kellett. Lehet, hogy nem ez volt a legjobb ötlet - hosszútávon - de megtettem. Hatalmas puszit nyomtam Josh arcára,közben összekulcsoltuk ujjainkat...
folyt.köv a Vidámpark II. részével, minél hamarabb :)
love, a jcat.