15. George

Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból. George a gázra lépett, és elindultunk. Hiába volt kellemes az idő, én remegtem. Nagyon aggódtam Josh-ért - visszament az őrültek közé. Még a végén széttépik nekem. És ez mind amiatt a szőke liba miatt. Csak kerülne a kezeim közé!
- Jobban vagy már? - kérdezte George, szemét le nem véve az útról.
- Szerinted? - sóhajtottam. - Te nem láttad mi volt ott. Félelmetes volt.
- Tudom - mondta szomorúan. - Az utóbbi időben nagyon eldurvultak a dolgok. Régebben sokkal normálisabbak voltak. Persze, még most is vannak imádni valóak, de sok az ijesztő. Pont ettől tart a menedzserünk is annyira...
- Hogy érted? - néztem rá. Olyan furcsa volt őt ilyen közelről szemlélni. Amíg nem ismertem személyesen, mindig csak vidám, mosolygós arcát láttam. Most viszont, szomorú volt, elkeseredett és talán... dühös? Mindenesetre, nagyon komoly.
- Hát úgy... - kezdte. - Szó szerint félt minket. Tudom, butaságnak hangzik, de így van. Nem nagyon mászkálhatunk testőr nélkül. Praktikus, persze, de főleg idegesítő - húzta el a száját.
- Tudod, más esetben most tényleg hülyeségnek tartanám, de ezek után.... Nem csodálkozom semmin sem - sóhajtottam. - Vigyázzatok magatokra, jó? - mosolyogtam rá. Ő is elmosolyodott, olyan őszinte mosollyal, amit annyira szeretek.
- Egyébként, minek köszönhetem a fuvart? - kérdeztem.
- Josh hívott fel, mert tudta, hogy a környéken járok, ezért értem ide percek alatt.
- Akkor mázlink volt - mondtam. -Valami fontos dolgod volt erre? Sajnálom, ha miattam megzavartunk.
- Ááá - mosolyodott el furcsán. - Ellának kerestem valami ajándékfélét...
- Aha - mondtam kicsit talán túl durván. - És? Sikerrel jártál? - próbáltam közönyt színlelni.
- Nem nagyon.. Kínos, de nem igazán tudom, mi lenne a megfelelő, hogy minek örülne a legjobban - mondta elpirulva. Megforgattam a szememet.
- Pedig a te barátnőd - mutattam rá. - Ha valakinek, akkor neked tudnod kéne.
- Tudooom - nyögte. - De most mégis mit csináljak?
- Milyen alkalomból? - szántam meg kicsit. - Talán tudok segíteni.
- Megtennéd? - mosolygott hálásan. Bólintottam. -  Hát, tegnap meglepett valamivel, mert már egy hete járunk. Én meg nem gondoltam, hogy ez ilyen komoly. De Ella nagyon lelkes, szóval... Azt mondtam neki, hogy én is készültem valamivel, és hamarosan meg is kapja...
- Aha. Csak nem készültél semmivel sem - nevettem. Velem nevetett. Szörnyen jó érzés volt.
- És mikor is? - kérdeztem.
- Pénteken- grimaszolt.
- Az holnap - hebegtem. - Nem a legjobb, de még nincs minden veszve - ráncoltam a homlokom. - De lehetne az, hogy csak holnap találunk ki valamit? Vagy az már túl késő? Csak most nem vagyok a leghasználhatóbb állapotban.
- Igazából, csak este fogunk találkozni, úgyhogy délutánig van időnk, ha te ráérsz - mondta.
- Hát, persze - mosolyogtam.
- Köszönöm, Emma - mosolygott vissza. Az út hátralévő részét csendben töltöttük. Én néztem ki az ablakon, és Josh-ra gondoltam. Vajon mit csinál? Mit értett az alatt, hogy ő majd helyrehozza a dolgokat? Aggódtam érte.
Amikor megérkezünk, egyből felmentünk a hotelszobába. George kinyitotta az ajtót - kulcsra volt zárva.
- Halihó! - léptem be.
- Nincs itt senki - mondta George.
- Hogyhogy? - kérdeztem értetlenül.
- Jaymi Olly-nál alszik ma, Josh-nak ugye dolga akadt, és JJ... Azt hiszem csajozik - nevetett fel.
- Hajrá, JJ! - nevettem én is, közben elképzeltem a csajozó JJ-t egy testőrrel az oldalán. - Szóval, ketten vagyunk - állapítottam meg lesütött szemmel.
- Úgy bizony - bólogatott. Egy fél pillanat kínos csend, mindketten a cipőnket bámultuk.
- Mit mondtál otthon, meddig leszel el? - kérdezte végül.
- Ömm... Nem mondtam semmi konkrétat, csak annyit, hogy ne számítsanak rám túl korán.
Órájára nézett, majd grimaszolva rám.
- A fél nyolc elég korán, igaz?
- Aha, azt hiszem - kuncogtam. - De mondjuk a tizenegy az ideális.
- Tökéletes - mondta. - Mit csináljunk addig? Ötlet?
- Nem is tudom, nézhetnénk filmet, játszhatnánk videojátékot, vagy...
- Beszélgethetünk is - mondta halkan.
- Mi? - kérdeztem vissza egyből. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam.
- Mi? - nézett rám bizonytalanul. - Csak azt mondtam, beszélgethetünk is, de csak egy ötlet volt - pirult el.
- Nem, nem - ráztam meg hevesen a fejem. - Beszélgessünk! Tök jó.
- Oké - hümmögött. - Nem akarsz körülnézni? Látnod kell a fürdőt, eszméletlen!
- Szup... - szuper, akartam mondani, de abban a pillanatban, mintegy égdörgésszerűen korgott a gyomrom. El is feledkeztem róla, hogy nem tudtunk az étteremben megvacsorázni, és már egy fél napja nem ettem semmit.
- Hú, de bunkó vagyok - csapott a homlokára George. - Rendeljek valamit a szobaszerviztől? Mit ennél?
- Igazából, egy jó pizzát bevágnék - mondtam.
- Remek ötlet!
Már tárcsázta is.

- Egy finom pizza rendel – mosolygott rám, miután letette a telefont. A gyomorkorgásom máris alábbhagyott.
- Szóval, megmutatod akkor azt a fürdőt? – sütöttem le a szemem.
- Aha, gyere, erre van – indult el egy zárt ajtó felé. Követtem. – Menj csak előre-
Látta, hogy habozok, úgyhogy gyorsan hozzátette: - Tényleg csak mi vagyunk itt. Nincs JJ a kádban, vagy ilyesmi – nevetett fel. És én is, mert eszembe jutott az a vicces interjú, amiben a fiúk elárulták, hogy sokszor megviccelték JJ-t azzal, hogy rányitottak fürdés közben, és még képeket is csináltak. Amiket, persze szépen elküldtek mindenkinek.
- Azta! – hebegtem. – Ez hatalmas, és, és… Egy TV van a fürdőkád fölött. Ide költözhetek? – viccelődtem.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog - nevetett. - Tényleg, milyen volt az étteremben? Bejött? – nézett rám kíváncsian.
- Aha. Szuper volt! Amíg, ugye… nem kezdődött a rémálom. Te még olyan szép bordó, bársonyüléseket nem láttál – meséltem izgatottan.
- Úgy tudtam, hogy tetszeni fog neked! – kiáltott fel, majd gyorsan a szája elé kapta a kezét.
- Te tudtad? Tudtad, hogy Josh oda akart vinni? – néztem rá értetlenül.
- Ami azt illeti, igen. Amikor felhívtad nagyon meglepődött. Örült, borzasztóan örült, de meglepődött…
Nem tudtam, mire akar ezzel kilyukadni, de kezdte fúrni az oldalamat a kíváncsiság.
- És? – kérdeztem.
- Nem volt ötlete, hogy hová vigyen téged. Valami szuper helyre akart. Megkérdezett minket is, hogy van-e valami ötletünk.
- Tehát volt – mondtam összeráncolt szemöldökkel.
- Nem olyan rég jártam ebben az étteremben…
- Ellával… - folytattam helyette.
- Igen, és egyből eszembe jutottál. Úgy értem, amikor megláttam a berendezést.
- Tényleg? Miért? – teljesen elveszítettem a fonalat. Eszébe jutottam a randiján Ellával?
- Mert az a te színed. Vagy tévedek?
- Nem! – hebegtem. – Tényleg, mostanában ez a kedvenc színem. Sokáig nem találtam hozzám valót, de ezt nagyon szeretem. Te ezt honnan tudod?
- Nem volt nehéz rájönni. Eddig akárhányszor láttalak, mindig viseltél magadon bordó színű holmit.
Végiggondoltam. Igaza volt. Teljesen elképesztett, hogy feltűnt neki. Még nekem is nehéz volt így átgondolni elmúlt másfél heti viseletemet.
- És először? Amikor találkoztunk? – emeltem magasba a szemöldökömet. – Száz százalékban emlékszem rá, hogy csupa fehér cuccban voltam.
- A gyűrűd. Bordó kő volt.
- Nahát! – képedtem el. – Erre nem is emlékeztem.
- Hát, nekem megmaradt – pirult el.
- Tudod, George – mondtam még mindig sokkos állapotban – ez nagyon jól esett most. Komolyan.
- Ugyan – legyintett, még mindig piros arccal. – Mondtam Josh-nak, hogy az egy egész jó hely, és neked biztos bejön majd. Kicsit ugyan aggódtam, mert nem úgy nézel ki, mint aki annyira odavan a puccos helyekért, de kockáztattam.
- Hát – mosolyodtam el -, ráéreztél. Még épp belefért.
- Ennek örülök. Nem vettem volna jó néven, ha Josh végrehajtja az ötletét – forgatta a szemét.
- Ötlet? Ijesztően hangzik – mondtam.
- Először az jutott az eszébe, hogy valami új bárba visz. Ilyen szórakozóhelyféle. Mondtam neki, hogy te nem iszol alkoholt.
Életemben nem voltam még így összezavarva. Álmodom? Ezeket komolyan George mondta? Azért sikerült volna olyan tökéletesre a randi, ha nem zavartak volna meg, mert George szervezte? Nem is Josh jegyezte meg rólam ezeket a dolgokat? A színt, az alkoholt meg mindent. Nem jutottam a szóhoz.
- Köszönöm, hogy eszébe juttattad – nyögtem ki végül. – De hiába. Ittam egy keveset. A kevésnél talán többet.
- Komolyan? – nézett rám zavartan. – És jól vagy? Most, hogy mondod, elég piros az arcod.
- Nem, nem – ráztam meg a fejem. – Prímán vagyok.
Kicsit túlságosan felszabadultan éreztem magam, de még kibírhatónak gondoltam – eleinte.
- Hogyan hálálhatnám meg, hogy megszervezted ezt nekünk? – kérdeztem halkan, és tettem felé egy lépést.
- Azzal, hogy holnap kisegítesz engem az ajándékkal.
- Oké, örömmel – mondtam. Bár annyira nem gondoltam komolyan az „örömmel” részét. - Tényleg hihetetlen ez a fürdő, kedvem támadt lezuhanyozni - nevettem, visszakanyarodva az eredeti témánkhoz. Úgy éreztem, érzékeny területre tévedtünk. Egyre kevésbé éreztem biztosnak magam a dolgokban. A mai este meggyőzött arról, hogy Josh figyelmes, és nagyon bír engem. Most meg kiderül, hogy igazából George az, aki igazán ismer? Miért történik mindig valami, amikor már éppen kezdem jól érezni magam? Amikor már azt hiszem, hogy tisztáztam mindent?
- Ezt imádom a legjobban a hotelekben - helyeselt. - Meg a finom kajákat.
- És a többi ajtó mögött mi van? - érdeklődtem.
- Nem akarod látni - húzta el a száját.
- Miért? Mit rejtegetsz odabent? - böktem az egyik zárt ajtó irányába.
- A szobánkat Josh-sal... pár napja lakunk benne, de hatalmas a kupi. Nem szeretném, ha látnád.
- Ne aggódj, annyira én sem - bokszoltam a vállába. - Akár hiszed, akár nem, nem az életcélom szemügyre venni a szennyeseteket.
- Akkor jó - mosolygott.
Josh szobája. Megint eszembe jutott. Mit csinálhat? Vajon széttépték a rajongók? Mit mondott rólam? Hogyan rázta le őket? George észrevehette elkeseredett arcomat:
- Mi a baj? Nem vagy jól? - kérdezte aggódva, vállamra téve kezét.
- Csak Josh-ra gondoltam - mondtam őszintén.
- Ó - sóhajtott, furcsa éllel a hangjában. Csalódottan? Nem tudtam rájönni.
- Ne aggódj - tette hozzá végül. - Tud magára vigyázni. Bizonyára azon ügyködik, hogy ne legyen tele veled holnap az egész internet.
- Úristen - nyögtem föl. - Gondolod, hogy ennyire súlyos a dolog?
- Meglehet - bólintott. - Elég sokan látták. És nagyon szétterjed egy-egy videó vagy kép.
- Tudom - temettem arcomat a kezembe. - Pontosan tudom, hogy működik az ilyesmi.
- Holnapra, már az összes rajongó tudni fog róla.
- Azt csak hiszed - néztem föl, egyenesen a szemébe. - Egy óra alatt képesek mindenkit értesíteni. Nagyon rutinosak, és nem várnak semmire. Ismerem ezt, elég jól.
- Most ne foglalkozz ezzel, rendben? Gyere, tereljük el a gondolataidat erről.
Kézen fogott és elkezdett maga után húzni egy újabb szoba felé. Egy hatalmas tévé volt a volt a falon - csak moziban láttam nagyobb képernyőt. Előtte egy nagyon kényelmesnek látszó, legalább ötszemélyes kanapé. Ez a két dolog volt a legszembetűnőbb.
- Ma úgy terveztem, hogy Josh-sal pizsipartit csapunk, de ez nem jött össze...
- Pizsiparti? Azt tudom, hogy lányoknál ez mit takar, de nálatok? - lettem kíváncsi.
- Többnyire gyors-kaja zabálás, egész estés Pokemon videojáték maraton, és horrorfilmnézés. Csak a szokásos - mosolygott.
-  És belerondítottam. Eltávolítottam Josh-t. De... talán beéred velem is? - kérdeztem szempilla-rebegtetve. Már egész jól belejöttem.
- Van más választásom? - viccelődött.
- Nincs - mondtam. - A pizza már úgyis úton van.
- Biztos, hogy van kedved ezekhez? Csak, a lányok eddigi tapasztalataim alapján, nem nagyon szokták élvezni a Pokemon maratont.
- Viccelsz velem? - kerekedett el a szemem. - A Pokemon vot a kedvenc rajzfilmem. Az összes tazót összegyűjtöttem, még a pizsamám is olyan volt. Mai napig a plüss Pikachummal alszom... - sütöttem le a szemem. - És szerelmes voltam Ash-be - vallottam be végül.
- Komolyan? - nevetett fel. - Ez hihetetlen! Akkor, mire várunk még?
Belecsaptunk a játékba. Közben a pizza is megérkezett, amit sokkal hamarabb megettünk, mint azt gondolni mertem volna. Nagyon rég nem játszottam ilyesmit, úgyhogy bele kellett, hogy jöjjek. De, amint ez megtörtént, porrá aláztam George-ot. Még soha nem hallottam így káromkodni. Fel volt háborodva, hogy őt még senki sem győzte le.
- Épp itt volt az ideje - ugrattam, miután végleg legyőztem őt. - Jobb mester költözött a városba - kacsintottam. Erre ő is hangosan nevetni kezdett, és már nem tudom hogyan, de csikizőbunyóba kezdtünk. Párnákkal dobáltuk egymást, és ott csikiztük a másikat, ahol csak értük. Többnyire én voltam fölényes helyzetben, George nem bírta. Hangosan nevetett, és menekült a kezeim elől. Én viszont nem kegyelmeztem. Először csak a szoba két végéből hajigáltuk egymást a kanapé párnáival, majd egyre közelebb merészkedtünk, ahol végül hamar közelharcba bonyolódtunk. Próbált elkapni oldalról, de mindig kitértem előle. Tudtam, hogyha egyszer jó helyen kezdem el csikizni, legyőzhetem.
- Úgy sem menekülhetsz - mondtam mély, elváltoztatott hangon.  A kanapé mögött bujkált. Néha kikukucskált, hogy csak szemtől fölfelé látszott ki. Egyre közelebb és közelebb merészkedtem, legalább három párnával felszerelkezve. Néha izgatottan felkuncogott, mint egy ötéves kisfiú. Lehasaltam, hogy észrevétlenül jussak el hozzá, és meglephessem. Tudtam, hogy nem mer rendesen körbenézni, mert fél, hogy egyből megdobom. Kúszva közelítettem meg, hátulról. Megláttam, ahogy a kartámla mögött guggol, és épp a másik irányba néz zavartan, mert nem lát sehol. Kapva az alkalmon, felpattantam és a hátára ugrottam, majd könyörtelenül csikizni kezdtem az oldalát. Hanyatt vágódott, és hangosan nevetett. Először próbált védekezni, de amikor rájött, hogy hiába, feladta és csak hempergett a földön.
- Na, megadod magad? - kínoztam tovább.
- Nem! - kiabálta vörös fejjel, pedig semmi esélye sem volt.
- Biztos? - kérdeztem, majd egyre közelebb húzódtam hozzá.
- Ha bepisilek sem adom meg magam! - nevetett hangosan.
Ő hanyatt feküdt, én meg rajta ültem. Hirtelen visszább vettem, és abbahagytam a csiklandozását. A kezeim a mellkasán pihentek. Lassan, elkezdtem lejjebb csúsztatni őket, ő pedig hagyta.  Még egy leheletnyit közelebb hajoltam az arcához. A hajam, mint egy függöny hullott előre, és ölelt körül minket. A szemébe néztem, és ő állta. Először izgatottságot láttam, aztán egy pillanat alatt zavarttá vált. Még mindig nem mozdult, egészen addig, amíg az ujjaim nem értek hozzá bőréhez, a pólója alatt...