16. Figyelmetlenség

Akkor már szinte teljesen egymáson feküdtünk, a földön. Nem tudom, mi ütött belém. Amint összerezzent az érintésemre, gyorsan elhúzódtam és felültem. Egy pillanat töredéke alatt felpattantam a földről és legalább három lépés távolságra ugrottam tőle. Ő is feltápászkodott, és ugyanazzal a mozdulattal, visszarakott a helyére néhány párnát.
- Ömm, Emma - szólalt meg a szőnyeget bámulva, zavartan. Nem akartam hallani.Inkább gyorsan közbeszóltam.
- Elég nagy rendetlenséget csináltunk - hadartam. - Gyorsan kiviszem a pizzás dobozt - mondtam, és kiviharzottam a szobából. A fejem még mindig lüktetett a bortól.
Kint csak ledobtam a dobozt, és a falnak támasztottam a fejemet, így George észrevétlenül megállhatott mögöttem.
- Emma - szólt újra, kezét a vállamra helyezve.
- Ne mondj semmit - sóhajtottam, de nem mertem felnézni.
Nem is szólt egy szót sem, csak állt mögöttem, mint egy árnyék. Eldöntöttem, hogy úgy fogok viselkedni, mintha semmi sem történt volna. Talán menni fog.Remélem.
- Van kedved megnézni egy filmet? Még csak kilenc óra... - mondta halkan.
- Milyen filmet? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Amilyet csak akarsz - mosolyodott el ő is.
- Van valami jó horrorfilmed? - emeltem meg a szemöldökömet.
- Persze! - vágta rá egyből. - Szereted a horrorfilmeket?
- Nem - mondtam. - De most megnéznék egyet. Egyedül sosem mernék - vallottam be.
- Majd megvédelek - mondta kedvesen.
Igazából, nem tudom miért maradt kedves. Kiabálni kellett volna. Hiszen rámásztam, és ő ezt nem akarta. Úristen, hogy lehettem ekkora marha? Most biztos azt gondolja, hogy milyen egy hülye liba vagyok. Egyáltalán, hogy juthatott az eszembe? Igaz, nem járunk Josh-sal, de ez akkor is gusztustalan húzás volt. És szegény Ella... Nagyon boldog George-dzsal, én meg tönkre akartam tenni. Ideje lenne végre összeszednem magam, basszus.
- Valami régit, vagy inkább talán egy újat szeretnél megnézni?
- Még sosem láttam a Paranormal Activity-t - vallottam be. George szeme elkerekedett. Tudtam, hogy ez a kedvence. Egy rajongó előnyei...
- Ezt orvosolnunk kell - mondta rögtön, és visszavezetett az előző szobába. Gyorsan megkereste a filmet, majd elhelyezkedtünk a kanapén. Eszébe jutott, hogy kellene valami harapnivaló, ezért kiszaladt. Pár perccel később egy hatalmas adag popcorn-nal tért vissza.
- Inni kérsz valamit? - kérdezte, miután átadta a tálat.
- Igen, jó lenne - mondtam, közben máris a popcorn-ba markoltam. Ő újra eltűnt, de nemsokára kiabált is.
- Sajnos csak víz van fönt, meg sör... - kis szünetet tartott. - Telefonálhatok valami másért, ha szeretnéd.
- A sör jó lesz - mondtam meggondolatlanul. Két sörrel a kezében ült vissza a kanapéra mellém, de azért megfigyeltem, hogy tisztes távolságban. Gyanúsan méregetett, amíg átadta az egyik dobozt.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? Nem volt elég mára? - kérdezte magasba emelve egyik szemöldökét.
- Ennyire ovisnak nézel? - háborodtam fel. Kikaptam a kezéből a sört és felnyitottam - volna, de nem sikerült elsőre. Forgatta a szemét, és elvette, hogy kibontsa nekem, majd vissza is adta.
- Még mindig nem tartom jó ötletnek - mondta közben.
- Nagylány vagyok, köszönöm - mondtam dacosan.
- Te tudod - sóhajtott, halványan elmosolyodva.
Elindult a film. Már emlékszem, miért nem csípem a horrorfilmeket. Nem tudom, valamiért nem szeretek reszketni. Bőszen kortyolgattam a sörömet, közben popcorn-t ettem, és próbáltam nem sikoltozni, vagy összepisilni magam a félelemtől. George rettentően élvezte, pedig tudom, hogy már kismilliószor látta. Bár, a legjobban talán az tetszett neki, amikor félrenyeltem a sört ijedtemben.
Hamar a fejembe szállt újra az alkohol, pedig már kezdett kitisztulni. A film közepére már sokkal közelebb ültem George-hoz, mint eredetileg. Nem bírtam nem őt nézni. Teljes figyelemmel követte a film eseményeit, közben az ajkát harapdálta megállás nélkül. Olyan hihetetlenül jól nézett ki. Egyre közelebb és közelebb csúsztam. Amikor már majdnem összeért a kezünk, újra megállt parancsoltam magamnak.
- Mi van? Min mosolyogsz? - pillantott rám, majd újra a TV-re meredt.
- Semmin, csak... - nem tudom, mit akartam mondani.
- Te nem is nézed - mondta szemrehányóan. - Nem félsz? Azt hittem, ennél a résznél sikoltozni fogsz.
Kicsit csalódottan hangzott - megint, mint egy ötéves kisfiú. Ha tudná, hogy mennyire nem a filmmel voltam elfoglalva...
- Mit akartál mondani? - kérdezte újra, de már nem nézett rám.
- Csak, hogy örülök, hogy megint beszélsz velem - csúszott ki véletlen. Az arcát vizslattam. Eddigi békés arckifejezése komollyá változott. Egy pillanatra behunyta a szemét, mint aki összpontosítani akar, hogy magában mérlegelhessen valamit. Majd amikor újra kinyitotta, elmosolyodott.
- Én is- suttogta, és  egy picit közelebb dőlt hozzám. Tudtam, hogy nem húzódna el, ha közelednék hozzá. Óvatosan a vállára hajtottam a fejemet. Szerencsére nem beszéltem sok hülyeséget az alkohol hatása miatt, hanem inkább a másik végletet választottam. Azt hiszem, elaludtam...
...
- Vigyázz, nehogy felébredjen - hallottam George suttogását. Lassan kinyitottam a szemet. Még mindig a hotelszobában voltam, a kanapén. George mellkasán feküdtem - a hajamat simogatta, óvatosan. Ahogy kipislogtam az álmot a szememből, Josh arcát láttam meg. Hirtelen felugrottam, úgy, hogy megszédültem.
- Jó reggelt, vagyis estét - mosolygott rám Josh.
- Mi történt? - kérdeztem, majd félve George-ra sandítottam.
- Elaludtál a film közben - mondta Josh, közben mellém lépett, hogy támogasson és ne essek pofára.
- Te jó ég! - kiáltottam. - Mennyi az idő?
- Tizenegy óra lesz mindjárt - lett újra tárgyilagos George.
- Nekem mennem kell, most! - mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon és felkaptam táskámat a földről.
- Jó, jó - mosolygott Josh. Nem tudom, minek örült annyira. - Hazaviszlek.
- Ne vigyem én? - ajánlkozott fel George. - Nem ártana lepihenned, csak most értél haza. Fáradtnak látszol.
- Majd én - válaszolta Josh. - Úgyis beszélni akarok veled, Emma - nézett a szemembe.
- Renden - mondtam, kissé félve. Nem hangzott valami túl jól.
- Jó éjt, George - mosolyogtam rá, miközben Josh átölelte a derekamat, és elindultunk a kijárat felé. George nem viszonozta...
- Majd jövök, haver! - mondta Josh.
- Akkor a holnap? - tátogtam még George-nak, aki válaszként csak bólintott egyet.
Amíg leértünk a kocsihoz, nem beszélgettünk. Végig azon morfondíroztam, hogy mi lehet az oka George hirtelen hangulatingadozásainak. Az egyik percben még együtt játszunk, a másikban pedig még csak nem is köszön. Mi a franc ez? Ha végiggondoltam az estét, George akkor volt olyan hozzám, mint régen, amikor kettesben voltunk. De ez sem teljesen igaz, mert amikor majdnem rámásztam, kicsit mintha idegessé vált volna. De aztán megint normális lett. És ott, a kanapén volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy bármit tennék, hagyná. És akkor elaludtam, sajnos. Vagyis, hála Istennek! Mi lett volna, ha Josh rajtakap minket valamin? Persze csak akkor, ha nem képzelődtem, és George tényleg máshogy viselkedett velem, mint az elmúlt időszakban. Időszak. Már két hete vagyok itt. Még két hét, és mennem kell haza. Erre nem is gondoltam... Mi lesz utána?
- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte Josh, közben leértünk a kocsihoz.
- Ja - hebegtem -, csak elbambultam. Eszembe jutott, hogy már a fele időm letelt itt...
- Ne is gondolj ilyenekre! Még sok időnk van. És nehogy azt hidd, hogy olyan könnyen szabadon engedlek - vont közelebb magához.
Beszálltunk a kocsiba. Az ismerős motor hamar beindult. Belesimultam a bőrülésbe.
- Nem is kérdeztem, hogy mi volt - jutott eszembe. - Hogy élted túl?
- Nem volt könnyű - ásított újra. - Elég erőszakosak voltak. Mondjuk, hogy leállítottam őket, amennyire lehetett. De döntenem kellett...
- Hogy érted? - kérdeztem gyanakvóan.
- Hát arról, hogy mit mondjak nekik, ki vagy.
- Tényleg? - szökött a magasba szemöldököm. - És, mit mondtál nekik?
- Az igazat - sütötte le a szemét egy pillanatra, de utána újra az utat figyelte.
- Igen? - néztem rá, már előre félve a választól.
- Azt, hogy a bar...
- Barátnőd? - mondtam ki én, a számomra eddig idegen szót, aminek hatalmas súlyát éreztem.
Csak bólintott egyet. Azt hiszem, ettől féltem. Nem ezt kellene éreznem, igaz? Mégis, mit tudok csinálni?
- Emma, sajnálom. Tudom, hogy még nem történt semmi, de én már így gondolok rád.
- Josh, én - kezdtem bizonytalanul, de nem hagyta befejezni.
- Tudom, hogy először lerohantalak, ez hiba volt. De utána George is mondta, hogy próbáljak meg lassabban közeledni, és igaza volt.  - Már megint George? Nem hiszem el! - Már nem bírtam tovább várni. Jól elvagyunk együtt. Én legalábbis imádok veled lenni, és szerintem tényleg csak idő kellett a kapcsolatunknak.
Nagy szavakat még nagyobb szavak követtek. Én viszont kezdtem elveszni.
- Josh, figyelj - próbálkoztam újra, de hiába. Pedig, csak tisztázni akartam a helyzetet. És, talán megmondani neki, hogy én is hasonlóképp gondolom.
- Szeretlek, Emma! Szeretlek. Ezt akartad hallani? - hadarta. Teljesen ledöbbentem a szó hallatán. Hirtelen odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Ennek meg is volt a következménye.
Amúgy sem volt a toppon, nem hiányzott, hogy elfordítsa tekintetét az útról. Csak egy pillanatnyi figyelmetlenségre volt szükség, és megvolt a baj. Nem volt ideje elrántani a kormányt, így egyenesen egy másik autónak ütköztünk...