19. A szakítás

Egy fél pillanat elég volt ahhoz, hogy kapcsoljak - felugrottam a székemből és George után rohantam.
- Emma? Hová mentek? - kérdezte JJ értetlenül. - Valami rosszat mondtam?
Nem volt időm válaszolni neki, utol kellett érnem George-ot. Nem futott, vagy ilyesmi, de hosszú lépésekben haladt, ezért meg kellett erőltetnem magam.
- George! - kiáltottam utána. Nem állt meg, de mintha kicsit lassított volna. Ez után már hamar beértem.
- Miért rohantál úgy el? - kérdeztem, pedig volt egy válasz a fejemben, de nem mertem elhinni. Hallanom kellett, hogy lehetőleg még apróbb darabokra törje a szívemet.
- Nem rohantam el - mondta furcsa hangon. Dühös volt? Csalódott? Nem tudtam eldönteni.
- Kérlek, lassítanál egy picit, rövidek a lábaim - mondtam kifulladva. És lassított.
- Mit akarsz Emma? - nézett rám villámokat szóró tekintettel
- Befejezni a beszélgetést - mondtam halkan.
- Befejeztük, nem? - forgatta a szemét.
- Na, jó - torpantam meg. - Ebből elegem van, hallod? Most rögtön abbahagyod ezt, vagy többé nem látsz engem, megértetted? - mondtam dühösen. Zavartan ő is megállt és a szemembe nézett.
- Na - bólintottam elégedetten. - Mindjárt más. Nem értelek, George - sóhajtottam. - Épp az előbb kértél bocsánatot, amiért goromba voltál velem. Most is ezt csinálod. Összezavarsz!
- Én téged? - vonta össze szemöldökét. - Te sem vagy éppenséggel egyértelmű - horkantott fel.
- Most nem rólam van szó - vágtam vissza, védekezvén. Pedig pontosan tudtam, miről beszél.
- De, rólad is van szó, Emma. Ne próbálj meg mindig mások háta mögé bújni. Nem ezt teszed Josh-sal? Elbújsz mögötte, hogy neked ne kelljen döntened? - kérdezte.
- Mi a francról beszélsz? - akadtam ki végleg. - Azt hiszed, hogy olyan könnyű döntéseket hozni? És, ami azt illeti, nekem sikerült. Ezért vagyok Josh-sal!
Ezt talán nem kellett volna mondanom, elvetettem a sulykot. De, ha egyszer kimondtam, nem tudom visszavonni. Egyértelműen látszott, hogy megbántódott.
- Szóval úgy. Jó döntés volt, gratulálok - sóhajtotta. Hirtelen nem tudtam, hogy ezt most gúnynak szánta-e, vagy komolyan mondta.
- Josh szeret téged, és soha nem okozna neked csalódást... - folytatta, egyre halkabban, teljesen más hangnemben. -  Végig jó volt hozzád. Őt érdemled meg, nem mást - mondta végül, lesütött szemekkel. Már nem volt dühös, mint pár pillanattal ezelőtt. Nyugodt volt, és - azt hiszem - szomorú.
- Ne haragudj rám, Emma - suttogta, majd megfordult, hogy tovább menjen.
- George... Hová mész? - kérdeztem megrökönyödve.
- El kell intéznem valamit - mondta unottan. A karja után nyúltam, megragadtam pulóvere ujját.
- Kérlek - könyörögtem.
- Jobb lesz, ha nem találkozunk egy darabig, bár lehet, hogy ez elkerülhetetlen - mondta zavaros tekintettel. - Majd csak kibírjuk valahogy. Légy jó Josh-hoz, ő a neked való.
Óvatosan kiszabadította karját szorításomból, majd sarkon fordult és elment. Én csak álltam egy helyben, pislogtam távolodó alakjára zavartan. Komolyan, fogalmam sincs, mi történt. MÉGIS MI A FRÁSZ VOLT EZ? Darabjaimra estem szét. Hogy tudtam így elrontani mindent? Már biztosan tudom, hogy én okoztam ezt a rengeteg galibát. Ha az elején egyértelműen viselkedem, ahhoz közeledem, akihez ténylegesen akarok, vagy csak szimplán tudtam volna nemet mondani. De nem. Én ennyire sem voltam képes. És most tessék, mi lett belőle. Magam sem tudom, hogy boldog leszek-e így... És nem csak rólam van szó. Josh-ról is - nem akarom megbántani, mert tényleg szeretem őt, csodás fiú. Na, meg persze George is ott van még. Egy rejtély. Azt hiszem, soha nem tudom meg, valójában mit is akart mondani. Csak találgatni tudok, halálra idegeskedni magamat mindenféle képzelgéseken. Remek. Mikor siklottam így ki? Melyik volt az a pillanat, amikor mindent elszúrtam? Csak reménykedni tudok, hogyha rájövök, talán helyre tudom hozni. Nem sok esélyt látok rá, de... Valamit muszáj lesz kitalálnom.
Nem tudom, mióta állhatott mellettem JJ némán. Észre sem vettem, csak amikor a vállamra tette a kezét.
- Miért sírsz, Emma? - kérdezte aggódva. Én? Sírok? Mi van, már fel sem tűnik?
- Nem tudom - hazudtam.
- Kérsz egy zsepit? - pislogott rám együtt érzően. Szipogva bólintottam egyet. Gyorsan letöröltem könnycseppjeimet, majd mosolyt erőltetve az arcomra, JJ-re néztem.
- Nincs semmi bajom, ne aggódj. Jól vagyok, komolyan - bizonygattam.
- Mi ütött George-ba? - nézett abba az irányba, amerre George távozott az imént.
- Te tényleg nem tudod? - csóváltam a fejem. - George nem mondott nektek mostanában semmit?
Egyszerűen nem hittem el, hogy George így viselkedik, és a barátai még csak nem is sejtik, miért.
- Nem tudom, mi van vele. Furcsán viselkedik, de nem mond el mostanság semmit... - mondta szomorúan.
- Ez különös - tűnődtem el.
- Az igazat megvallva - folytatta -, abban reménykedtem, hogy te majd kideríted.
- Nem sikerült - ráztam meg a fejem.
- Hazavigyelek? - kérdezte, miután némán álltunk vagy két percig egymás mellett.
- Megtennéd? - mosolyogtam hálásan. Elvigyorodva bólintott.
- De, ugye nem én mondtam valami rosszat? - ráncolta homlokát.
- Nem! Vagyis... nem a te hibád. Az enyém. Csakis az enyém, azt hiszem - sóhajtottam fel.
- Nem akarod elmondani? - kérdezte. - Vagy legyek inkább most egy csendes barát?
- Imádlak JJ - mondtam őszintén. Igaz, nem kérdezgetett tovább, de nem adta fel, mindenáron felakart vidítani. Egész hazaúton szórakoztatott, mesélt mindenfélét, összevissza. És, ami azt illeti, sikerült megnevettetnie. Szörnyen hálás voltam érte.
- Sok sikert a hétvégéhez! - öleltem át JJ-t.
- Köszi! Nagyon izgulok. Egy rahedli interjú vár ránk, plusz egy rajongótalálkozó. Rendesen görcsben áll a gyomrom már napok óta - grimaszolt.
- Minden a legnagyobb rendben lesz - veregettem hátba. - Királyok lesztek, mint mindig. Ti vagytok a legjobbak!
- Húha! Ne mondj ilyeneket, mert a végén még elhiszem - kacsintott.
Elbúcsúztunk, és összetörten bemásztam az ajtónkon. Azt elhatároztam, hogy többet nem fogok sírni. Megoldást keresek. Vagy... mi van akkor, ha ez a megoldás? Mi van, ha George-nak igaza van? El kellene kerülnünk egymást. Nekem Johs-sal kell lennem. Már én is kezdtem ezt elhinni, csak valami annyira zavart. Próbáltam kizárni, de nem ment. Egyedül nem fogom tudni végigcsinálni. De ki tudna segíteni a nyomoromon? Egy másodperc alatt megjelent a villanykörte a fejem fölött. Szélsebesen száguldottam a szobám felé, magamra zártam az ajtót és a gépemmel az ölemben az ágyra vetettem magam. Nagy mázlimra megtaláltam akit kerestem.
- Dáááááávid- kiáltottam bele a mikrofonba.
- Ne ordíts már! - szólt rám morogva. - Ez pont arra jó, hogy úgy is lehet beszélni, mintha egymás mellett állnánk, nem kell átüvöltened egy fél kontinensen - zsörtölődött.
- Bocsi - hadartam. - Muszáj veled beszélnem.
- Igen, rájöttem. Mondjad. Állok rendelkezésedre.
- Hatalmas bajt hoztam a saját fejemre - nyüszítettem.
- Jaj, neeee - grimaszolt. - Komolyan szükséges, hogy odamenjek?
- Ne viccelődj, kérlek - szóltam rá. - Ez most nagyon komoly. Még életemben nem voltam ilyen bizonytalan.
- Ne kímélj - nyelt egyet.
Körülbelül negyed óra alatt elmeséltem az elmúlt pár nap eseményeit, randistul, balesetestül, George-ostul.
- Eszméletlen vagy - hitetlenkedett. - Az életed olyan, mint egy szappanopera. Mi a gond akkor pontosan? Mert ez eddig így elég zavaros.
- Mit nem értesz ezen? Josh-sal járok... és nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom... Vagyis, szeretem őt, de valami nem stimmel.
- Akkor mi a kérdés? - kérdezte értetlenül.
- Jaj, Dávid! Ne bosszants már fel!
- Ha nem vagy benne biztos, az már eleve rossz - ráncolta szemöldökét.
- De, de - hebegtem. - Nem akadályoz semmi sem. Jól érzem magam vele, csak...
- Pont ez az! Mi az a csak? George?
Kezdtem rosszul lenni. Talán mégsem volt olyan jó ötlet felhívni Dávidot.
- Ugyan már...Talán azt hittem... De nem tudok kiigazodni rajta. Belefáradtam. Igaza van! Josh kell nekem.
- Na - hümmögte elégedetten. - Ez már haladás!
- Miért ne próbálhatnám meg? - kérdeztem, inkább csak magamtól. - Mi rossz történhet? Lehet, hogy még az is kiderül, hogy ő a nagy Ő, vagy nem tudom.
- Nem is kellek én ide - dünnyögte magának.
- Igen. Kösz, Dávid. Jobban vagyok. Most, hogy elhatároztam, végre magamnak akarok jót. Nem érdekelnek mások.
- És George? Ő vele mi lesz? Elkerülöd?
- Nem akarom elkerülni, hiszen nem jelent semmit sem. Ő akar elkerülni, mert... valójában nem tudom, miért.
- Még csak nem is sejted? - kérdezte gyanakodva.
- Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek elméleteim, de...
- Nem is te lennél - forgatta a szemét. - Te és az elméleteid - nevetett fel.
- Jól van, amúgy is hülyeség. Nyilván nincs igazam, csak képzelődöm.
- Szóval, mi lesz vele? Ha Josh-sal vagy, összefogsz futni a fiúkkal. Ott lesz JJ, Jaymi és persze George is.
- Igen, de... biztos lenyugszik megint. Majd Ella megvigasztalja. És megint minden oké lesz. Egyszerűen nem lehet másképp. Ha majd találkozom Josh-sal, sokkal jobb lesz.
- Ámen - mosolygott. - Emma, figyelj. Nekem most mennem kell, de mondanék még valamit.
- Hallgatlak - kezdtem rosszat sejteni.
- Soha ne csapd be magad! A hazugság senkinek sem jó. Sem neked, sem a környezetednek. Mindig legyél őszinte. És, engem bármikor hívhatsz, rendben?
- Köszönöm - mosolyogtam. - De tudom, mit fogok tenni.
Elköszöntünk, és egy nagy adag nyugalommal folytattam a napot. Végre volt időm rendbe szedni magam. Forró fürdőt vettem, hajat is mostam. Az estét a családommal töltöttem. Már az ágyamban feküdtem, teát kortyolgatva, amikor rezegni kezdett a telefonom az éjjeli szekrényen. Halványan elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy Josh az. Nem is számítottam másra.
- Szia Josh - köszöntem. - Rég nem beszéltünk - nevettem el magam.
- Jaj, Emma! Szörnyű, nem bírtam tovább a hangod nélkül. Ugye, nem ijesztelek el ezzel? - kérdezte viccelődve, de tudom, hogy komolyan mondta.
- Jaj, de. Most azonnal le is teszem - vettem fel a fonalat.
- Máris hiányzol - nyögte.
- Te is nekem - sóhajtottam fel.
- Belehalok, ha nem találkozhatunk hétfőig.
- Az nem lenne jó. Szörnyen szomorú lennék - mondtam halkan.
- Hatalmas szükségem lenne rád. Vagyis, nem csak nekem - harapta el az utolsó szót.
- Mi történt? Ugye nincs bajod? - rémültem meg, jobban, mint gondoltam volna. Fontos nekem Josh, ezt le sem tagadhatnám.
- Nekem nincs, de... valakinek szüksége lenne azt hiszem a barátaira... - titokzatoskodott.
- A részleteket is megkapom még ma? Ne rémisztgess - mondtam.
- Ma olyan rossz kedve volt George-nak a próbákon - mondta nyugtalanul.
Féltem, hogy mi következik. Én ebből ki akarok szállni, értsék már meg végre!
- Próbáltam feldobni, hogy mi lenne, ha elmennék dupla randira, érted...
- Az nem biztos, hogy olyan jó ötlet - morogtam az orrom alatt, de meghallotta.
- Ő is pontosan ezt mondta... - sóhajtott Josh. Miért nem vagyok meglepve? - Kérdeztem is, hogy miért. Olyan jó lenne. Te meg én, ős és Ella....
- És, mit mondott? - éreztem a már ismerős gombócot a tokromban.
- Én először nem akartam elhinni - mondta Josh megsemmisülve. Csak nem mondta el George, hogy mi történt ma? Nem tehette meg! Bár, nem tudom mit lehetne mégis erről mondani...
- Ella szakított vele - mondta Josh halkan. Kiejtettem a mobilt a kezemből...