8. Félreértés

- Baszki! - kiáltottam fel. Végem van.
- Most megvagy! - mondta az őr. - Nem gondoltad ugye, hogy bejutsz?
- Ami azt illeti, de - szemtelenkedtem. - És már nem is voltam olyan messze.
Forgatták a szemüket, majd ketten megragadtak a két karomnál fogva, mintha valami körözött bűnöző lennék. Elkezdtek kivonszolni. Próbáltam kiszabadítani magam a szorításukból, de semmi esélyem sem volt. Két hatalmas ruhásszekrény. Duzzogva hagytam, had vigyenek, és vártam a büntetésemet. Valószínűleg kitiltanak - nem mintha valaha is sorra kerültem volna, nem is ez volt a célom.
Váratlanul, JJ fordult be fütyörészve a sarkon, és így egyenesen szembe találta magát velünk.
- Hé, Sam - szólt az előttünk álló őrnek, aki engem pont kitakart, így JJ nem vehetett észre. - Nem láttad George-ot? Pár perc és kint kéne lennünk, de sehol sem... - hirtelen megtorpant, majd lassan megkerülte Sam-et.
- Emma? - nézett rám elkerekedett szemekkel. - Mi...? Engedjétek már el! - szólt rá két fogvatartómra.
Végre elengedték a karomat - tuti, hogy véraláfutásos lesz. Már alig vártam, hogy magyarázkodhassak miatta Tibinek.
- Mégis mi a frász folyik itt? - kérdezte zavartan.
- Ez a lány belógott - mondta Sam, még zavartabban. Kaján vigyor ült ki az arcomra, majd végig az őrök szemébe nézve JJ mellé sétáltam.
- Nem engedtek be - mondtam ártatlanul. - Nem volt más választásom, be kellett lógjak. Mégis milyen dolog kihúzni engem a listáról, heh? - néztem JJ-re viccelődve.
- Legközelebb járjatok utána a dolgoknak, ha megakarjátok tartani a munkátokat - mondta JJ. - Gyere Emma, keressük meg George-ot.
Fellélegeztem.
- Mégis mi történt? - kérdezte JJ.
- Hát, úgy alakult, hogy eltudtam jönni. De a listáról meg ki lettem húzva. Kénytelen voltam használni furfangos eszemet- kacsintottam.
- Tehát? - nézett rám JJ értetlenül.
- Izé - kezdtem elpirulva. - Eljátszottam, hogy rohamom van, majd... ájulást színleltem. És utána... felugrottam és berohantam.
Lesütöttem a szemem, ahogy megláttam JJ hitetlenkedő ábrázatát. Így elmondva elég gázosan hangzott, elszégyelltem magam. Meglepő módon, JJ hangosan felnevetett. Vagy két percig megállás nélkül röhögött, nem bírta abbahagyni.
- Ne már - mondtam grimaszolva. - Hagyd már abba, mi olyan vicces ezen? Én inkább szégyellem.
- Ez hihetetlen - mondta, még mindig fuldokolva a nevetéstől. - Látnom kellett volna! Nem tudtam, hogy ilyen őrült vagy. Ha ezt elmeséljük a többieknek! Jaymi összecsinálja magát - nevetett tovább.
- Egyébként, miért is keressük George-ot? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Eltűnt - mondta összevont szemöldökkel, végre lenyugodva. - Két perc van kezdésig, és sehol sem találom. Talán már visszament a helyére. Gyere, menjünk. Gondolom, még beszélni akarsz Josh-sal, mielőtt kezdünk.
- Hát, ja - sóhajtottam. - Többek közt. De nem maradhatok sokáig, szóval sietnünk kéne.
Felgyorsítottuk lépteinket. JJ elvezetett az öltözőig, ahol csak Jaymi és Josh járkáltak türelmetlenül.
- JJ - kiáltott fel Jaymi. - George-ot nem találtad se... Emma? - nézett rám csodálkozva. - Emma! Mondtam én, hogy megoldod - kacsintott.
- Na, ja - nevettem.
- Ha tudnád, hogyan oldotta meg - kezdte újra a kuncogást JJ.
- Hol a frászban van már George? Megőrült ez? - zsörtölődött Jaymi. - Egy perc és kezdés. Megbeszéltük, hogy az elején muszáj pontosnak lenni. Még nem engedhetjük meg magunknak az ilyesmit. Na, jó. JJ, gyere!
Csak JJ-re vonatkozott a felszólítás?
- Josh, Emma - nézett ránk Jaymi. - Mi JJ-vel előre megyünk, talán George már kint van. Nélküled nem kezdünk, haver - fordult Josh-hoz. Josh bólintott.
Kisétáltak az öltözőből. Igazából nagyon aggasztott, hogy hová tűnt George, de most más dolgom volt. Tisztázni a félreértést Josh-sal. Kínos két perc lesz.
- Ömm - kezdtem bátortalanul. Csak most jöttem rá, hogy valójában fogalmam sincs, mit akarok mondani. Kellemetlen.
- Hogy tetszett? - nézett rám Josh, hosszú szempillái alól. Izzadni kezdett a tenyerem, és remegett a térdem. Muszáj higgadtnak maradnom!
- A dal? Csodás lett... Köszönöm, Josh. - mondtam őszintén. - Már amennyiben tényleg nekem szántad.
- Persze - mondta elpirulva. - Ki másnak?
- De... - féltem belefogni. Szerencsére nem kellett folytatnom.
- Nem szeretném, ha kényelmetlenül éreznéd magad, csak... - mondta Josh egyenesen a szemembe nézve. Olyan tiszta, égszínkék szemeket még soha nem láttam azelőtt.  - Egyszerűen megszállt az ihlet, és úgy éreztem muszáj kiadnom magamból a dolgokat.
Közelebb lépett hozzám, aminek nem nagyon örültem. Féltem, hogy esetleg elgyengülök, és valami olyasmit teszek, amit később megbánnék.
- Josh, figyelj - vettem erőt magamon. Nem kellett kétszer mondanom. Másra sem figyelt, csak rám. Csak pár centi választott el minket egymástól, még egy apró mozdulat és egymáshoz érünk. - Nagyon hálás vagyok a dalért, de nem teljesen értem a szándékodat...
- Tudod, aznap este...
- Aznap este nem történt semmi - szaladt ki a számon. Hogy mondjam úgy, hogy ne essen neki rosszul?
Megtorpant egy pillanatra, arcáról lefagyott a furcsa mosoly.
- Vagyis, nem tudom, te mire gondolsz pontosan. Az... - esküszöm kidobom a taccsot - nem volt csók, ugye tudod?
- Tudom - suttogta. - De ez az lesz - mondta lágyan, és megtette az utolsó lépést.
Teljesen leblokkoltam, ahogy a már ismerős ajkak újra az enyémekhez értek. Két keze közé fogta az arcomat. Hosszan csókolt, én pedig nem tudtam ellene mit tenni, csak álltam lehunyt szemekkel.
Ajtó nyikorgására eszméltem fel.
Szemben álltam az ajtóval, így elég volt csak kinyitnom a szememet. George állt ott, döbbenten, ködös tekintettel. Megremegett a szája széle, mint aki mondana valamit, de meggondolja magát. Nem szólt egy szót sem, csak megfordult és becsapta maga után az ajtót...

folyt.köv.

Mindenkinek boldog Új Évet!
love, a jcat